Foci

Pikáns meccsek a Magyar Kupában

Szakály Péter (szakály péter, )
Szakály Péter (szakály péter, )

Az ember azt gondolná, hogy a Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé többségében már élvonalbeli klubok kvalifikálják magukat, de nem. A három harmadosztályú és a hat másodosztályú egylet mindenképpen túlsúlyt jelent, ami nekik dicsőség, a kiesett NB1-es kluboknak legalábbis szégyen.

A párosítást szemlélve az is biztos, hogy a legjobb nyolc között három NB2-es klub biztosan lesz és tutira kiesik további két OTP LIgás egylet. Ugyanis két olyan párharcot rendeznek a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, amelynek mindkét résztvevője élvonalbeli csapat: a Honvéd a Diósgyőrrel, a Győr pedig Pakssal csap majd össze – pikáns meccs mindkettő. A Debrecen hétvégi hazai vereségét nézve kijelenthető, Kondás Elemér csapatának sem lesz egyszerű dolga Nyíregyházán…

Az Európa Ligában szereplő Videoton – amely a Zalaegerszeggel küzd majd meg – november 21-én biztosan nem játszik, mert másnap a Genket fogadja a nemzetközi porondon. A ZTE elleni első mérkőzése időpontját később jelölik ki.

A Vasas leendő ellenfele csak szerdán válik ismertté, akkor rendezik ugyanis az előző kör utolsó mérkőzését, a Sopron és a Békéscsaba részvételével. A továbbjutás immár két találkozón dől el, az első felvonásra november 21-én, a visszavágókra pedig november 28-án kerül sor.

A nyolcaddöntő párosítása:

Tiszaújváros (III. osztályú)-Dunakanyar-Vác (II.)
Soproni Vasutas SE (II.) vagy Békéscsabai Előre (II.)-Vasas (II.)
ZTE FC (II.)-Videoton FC
Létavértes (III.)-Szolnoki MÁV FC (II.)
Budapest Honvéd-Diósgyőri VTK
Győri ETO FC-MVM Paks
Nyíregyháza Spartacus (II.)-DVSC-TEVA
Dunaújváros (III.)-FGSZ Siófok

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik