Foci

Két élvonalbeli klub közül csak egy vette az akadályt

dvtk-kaposvár (dvtk-kaposvár)
dvtk-kaposvár (dvtk-kaposvár)

A Magyar Kupa 3. fordulójának keddi játéknapján két NB I-es csapat is érdekelt volt: a DVTK simán továbbjutott, a Kaposvár viszont kiesett.

A miskolciak nem kaptak valami nehéz ellenfelet a kupában, hiszen a Velence SE ellen kellett kivívniuk a legjobb 16 közé kerülést. A piros-fehérek vállát ráadásul az eredménykényszer is nyomta, hiszen a bajnokságban hétvégén hazai pályán kaptak ki a Kaposvártól, így egy újabb vereség nem fért bele.

Éppen ezért Sisa Tibor szinte a legerősebb összeállításban küldte pályára csapatát, bár elöl továbbra is a gólszegény Tisza, Gallardo, Fernando hármas kapott helyet. Mellettük a hosszú sérüléséből felépülő Luque is esélyt kapott a visszarázódásra, és mint kiderült, jó döntés volt a beállítása, hiszen a spanyol légiós szerezte meg a vezetést a diósgyőrieknek az 59. percben, büntetőből.

Persze a Velencének is voltak helyzetei, sőt, néha már a gólhoz is közel jártak, de Tajti remek formában védett. A hajrában aztán még kétszer zörrent a hazaiak hálója, Tisza Tibor révén: a csatár előbb Csirszki centerezését közelről váltotta gólra, majd egy szabadrúgást csavart be a sorfal segítségével, hiszen a megpattanó labda becsapta Puhnyákot (0-3).

A Kaposvári Rákóczi viszont áldozatul esett a Dunújváros Pálhalmának, hiszen a másodosztályú csapat 1-0-ra ütötte ki az élvonalbeli zöld-fehéreket egy két piros lapot hozó meccsen: előbb a vendégektől állították ki Horváthot, majd a DPASE-ből Perovicot.

A Nyíregyháza viszont ott lesz a 16 között, hiszen a nyírségiek 2-1-re elintézték a rivális Kazinbarcikát, de a sorsolás pikantériája miatt a következő fordulóban az örök ellenség, a Diósgyőri VTK ellen lépnek majd pályára.

Eredmények – Magyar Kupa, 3. forduló, a 16 közé jutásért:
Velence SE – Diósgyőri VTK 0-3 (0-0)
Kazincbarcika FC – Nyíregyháza Spartacus 1-2 (0-1)
Dunaújváros PASE – Kaposvári Rákóczi 1-0 (1-0)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik