Foci

Sivic átkeresztelkedett – Mr. X az új neve

tomislav sivic (tomislav sivic)
tomislav sivic (tomislav sivic)

Sorozatban negyedik döntetlenjét játszotta a Paks Tomislav Sivic edző vezetésével. NB1, 12 forduló, szombati játéknap, így látták az edzők.

DIÓSGYŐR – KAPOSVÁR 0-1 (Horváth T. 86.)

Valami nincs rendben a DVTK háza táján. A piros-fehérek – tekintsünk el az MTK elleni győzelemtől – az utóbbi időben ötlettelenül, gyengén játszanak, ráadásul a góllövéssel is gondjaik vannak, hiszen 12 forduló alatt 9 alkalommal találtak be, csakúgy mint az Eger.

Sisa Tibor (Diósgyőr): “Egy sokat futó, gyors, fiatal csapat volt az ellenfelünk, nagy alázattal játszottak, megérdemelten nyertek. A végén voltak olyan helyzetek, amik győztessé tehették volna a mérkőzést, de nem sikerült. Alázat és koncentráció nélkül nehéz játszani ezt a sportágat. Nekünk volt helyzetünk, és utána kaptuk a gólt, amit sok apró hiba előzött meg, utána pedig nehéz magyarázkodni.” (Sport TV)

Prukner László (Kaposvár)“Megérdemelten vittük el a három pontot Diósgyőrből. Fegyelmezetten játszottunk, a kidolgozott helyzetek alapján a könnyűlovasság le tudta győzni a Diósgyőrt. Persze, nekik is voltak lehetőségeik, főleg pontrúgásokból. Akik a pályán voltak, mindent megtettek, fizikálisan is bírták, a 80. perc körül volt egy kis holtpont, de addig nem is akartam cserélni.” (Sport TV)

HALADÁS – PMFC-MATIAS 1-1 (Kenesei 83. – 11-esből ill. Causic 74.)

Szombathelyen változatos meccset játszott a Haladás a Péccsel, hiszen mindkét oldalon szorgoskodtak a támadók, és több ziccert is kialakítottak, az első félidőben mégis érintetlenek maradtak a hálók.

Artner Tamás (Haladás): “Bár ezer sebből vérzünk, jól kezdtük a mérkőzést, az első 20-25 perc a miénk volt, utána kicsit visszaestünk. A második félidőben ki-ki meccset játszottunk a Péccsel, mindkét csapat nyerhetett volna. Úgy érzem, mi közelebb álltunk a győzelemhez. A gólszerző Keneseivel a héten leültünk beszélgetni, elmondtam neki, hogy abba a korba lépett, amikor nagyon sokat már nem tud segíteni a csapatnak, lesz amikor kezdeni fog, lesz amikor csereként áll be. Ma jól szállt be, gólt rúgott, voltak lehetőségei, nagy fegyvere lehet a csapatnak.”

Supka Attila (Pécs): “Sajnos az első félidőben nem mentünk olyan bátran előre, mint a másodikban. Megszereztük a vezetést, ha kicsit jobban koncentrálunk, megnyerhettük volna a mérkőzést. Rendre olyan pontokat hullajtunk el, amelyek hiányozni fognak a végelszámolásnál. Vagy kihagyjuk a ziccereket, vagy hátul olyan hibát követünk el, amellyel elmennek a pontok. Talán idegenben azért szerepelünk jobban, mert odahaza már nyomaszt bennünk a tudat, hogy régóta nem sikerült nyernünk.”

Paks – MTK 0-0

Pakson nem született gól (Paks-MTK 0-0), így Tomiszlav Szivics csapata a 4. döntetlent játszotta zsinórban. A nem túl nagyiramú mérkőzésről annyi pozitívum elmondható, hogy mindkét csapat a labdarúgásra törekedett, az első félidőben 4-4 szabálytalanság volt összesen.

Tomislav Sivic (Paks): Három-négy lehetőségünk volt. Ahogy Garami kolléga mondta: minden pontnak örülni kell, hogy ez jó-e nekünk, az más téma. Egy ilyen jó csapat ellen nem lehet tíz helyzetünk. Az első félidőben az MTK volt jobb, a másodikban mi. Igazságos a döntetlen. Nehéz sorozatban vagyunk, egy pici levegőt sem kaptunk. Most Debrecenbe megyünk, ha ott is döntetlent játszunk, akkor többet nem leszek Tomiszlav Szivics, hanem Mr. X.. “(Sport TV)

Garami József (MTK): “A középmezőnybe várjuk ezt a csapatot, de ha jobb lesz, senki nem fog tiltakozni. Négy játékos nem játszott az alapcsapatunkból, de az pozitívum, hogy a Sándor Károly Akadémiáról érkezett Poór megállta a helyét, ez biztató a jövőre nézve is. Kiegyenlített mérkőzés volt, a második félidőben volt egy tizenöt perc, amikor nagyon jött a Paks. Utána azonban nekünk is voltak lehetőségeink. Reális a pontosztozkodás, minden pontnak örülni kell. A három sokkal jobb, de időnként az eggyel is meg kell elégedni.” (Sport TV)

BP. HONVÉD – ÚJPEST 2-2 (Délczeg 8. – 11-esből, Abass 65. ill. Kabát 45., Zaris 73.)

Mindössze három pont választotta el egymástól a két fővárosi csapatot a tabellán, így nyugodtan lehetett a találkozót rangadónak titulálni, ahol az Újpest kétszer is egyenlíteni tudott.

Marco Rossi (Honvéd): “Jó mérkőzést láthattunk! Jó teljesítményt nyújtott mindkét csapat. Fáj a szívem, mert volt két hatalmas helyzetünk, ami kimaradt, így jogos a döntetlen. A Debrecen-meccs óta sorozatban követ el hatalmas védekezési hibákat a csapat, ami több pontunkba került. Érthetetlen számomra ma is, hogy egyedül hagyunk egy embert a saját tizenhatosunkon belül… Amíg ilyen dolgokat követünk el, addig ennek mindig meglesz a következménye. (honvedfc.hu)

Jos Daerden (Újpest): “Az első harminc percben nem játszottunk jól. Amikor nálunk volt a labda, mindenki elkezdte cipelni azt, ez persze a legegyszerűbb, de közel sem ezt kértük a csapattól. A félidő végére valamennyire feljavult a játékunk. A második játékrészben ismét hátrányba kerültünk, ekkor úgy döntöttünk, hogy változtatunk, és Mihajlovic helyett Zarist küldtük a pályára, a cserejátékos pedig szinte első labdaérintéséből betalált. Elismerem, ez valamennyire szerencse is, de az is kell a futballhoz. Összességében igazságosnak tartom a döntetlent. (ujpestfc.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik