Foci

Történelmet írt Szalai

Szalai Ádám (szalai ádám, a hét csapata)
Szalai Ádám (szalai ádám, a hét csapata)

Szalai Ádám három gólt is szerzett a Mainz–Hoffenheim mérkőzésen, így a Bundesliga 50. szezonjában ő az első játékos, aki mesterhármasig jutott.

Felemásan kezdte az idényt a piros-fehér alakulat, hiszen eddig három győzelmet, három vereséget és két döntetlent értek el a mainziak, ezzel a teljesítménnyel pedig csak a 9. pozícióban kezdte a Hoffenheim elleni összecsapást az együttes.

Már az első félidőban betalált Szalai Ádám, a magyar válogatott alapembere, ami már önmagában is dicséretes eredmény: Diaz középre adása után fejjel vette be a vendégek kapuját.

A fordulás után azonban olyasmi történt, amire kevesen számítottak, ugyanis a magyar légiós még két alkalommal gólt ünnepelhetett. Előbb a 46., majd a 64. percben is eredményes tudott lenni, így a jubileumi 50. Bundesliga szezonban ő az első olyan labdarúgó, aki egy mérkőzésen három gólt is szerzett. Ráadásul a meccset 3-0-ra a Mainz nyerte.

Akadt még egy magyar főszereplő szombaton, ugyanis a Fürth–Werder mérkőzésen Stieber Zoltán adta a gólpasszt Edunak, ami, mint később kiderült, egy pontot ért a hazaiaknak.

A bajnok Dortmund hozta a kötelezőt, csakúgy, mint a Schalke: a sárga-feketék a Freiburgot, a kék-fehérek a Nürnberget intézték el.

Videó – a Szalai-parádé képekben:

Eredmények – Bundesliga, 9. forduló
Düsseldorf–Wolfsburg 1-4 (0-0)
Gólszerzők: Langeneke (71., büntetőből) illetve Dost (50., 64.), Olic (53.), Diego (78., büntetőből)
Piros lap: Fink (78.)

Freiburg – Borussia Dortmund 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Subotic (54.), Götze (83.)

Fürth – Werder Bremen 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Edu (8.) illetve Petersen (44.)

Mainz–Hoffenheim 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Szalai (21., 46., 64.)

Schalke 04 – Nürnberg 1-0 (0-0)
Gólszerzők: Farfan (77.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik