Foci

„Nem öregbítettük a magyar labdarúgás hírnevét”

Horváth Ferenc (horváth ferenc, )
Horváth Ferenc (horváth ferenc, )

Két mérkőzést rendeztek pénteken a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában, lássuk, hogyan értékeltek a vezetőedzők.

Amint arról pénteken is írtunk, a Kecskemét zsinórban negyedik bajnokiját is megnyerte, ami klubrekord beállítás. A gárda ezúttal Siófokról hozta el mind a három pontot, nem mellesleg Horváth Ferenc érkezése óta négyből négy az együttes mérlege.

„Így, hogy megvan a három pont lényegtelen a játék, örülök a győzelemnek, ez a legfontosabb most. Nem öregbítettük a magyar labdarúgás hírnevét a tempóval, nem volt olyan színvonalában a meccs amilyennek kellett volna. Ennél gyorsabban kell játszanunk és ezen próbálunk változtatni a jövőben” – mondta a KTE mestere a kecskemetite.hu-nak.

Horváth Károly fiai egyre reménytelenebb helyzetbe kerülnek, ugyanis 12 fordulót követően sincs győzelme az együttesnek, döntetlenből is csak három.

„Úgy érzem az első gól megtörte csapatot. Becsületből mentünk ezek után is, de a hit hiányzott. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, szerencsénk sem volt, hiszen jött az a megpattanó lövés és a második találat. Sokat fektettünk a támadások gyakorlására, de nem lett eredménye, erősödnünk kell a jövőben mindenképpen.” (kecskemetite.hu)

A játéknap másik mérkőzését Debrecenben rendezték, ám a Loki helyett az Eger volt a házigazda, a vendég pedig a Lombard Pápa. A nem túl jó összecsapás hozott egy gólt és egy öngólt, 1-1-es döntetlent játszottak a csapatok.

„Balszerencsés gólt kaptunk, lehetett érezni, hogy ez megfogott bennünket, és nem szerettem volna, ha még egy ilyen hibát elkövetünk, emiatt is kicsit feszültebb volt ez a mérkőzés. Nem ezt terveztük, de ugye a meccse előtt mi is, és az ellenfél is szeretnénk valamit, és abból most ez jött ki. 1-0-s előnynél azért másképp jön az ellenfél, több területünk van, ezért is volt bosszantó az öngól. Pavlovnak volt lehetősége, de nem igazán találta ott fönt a helyét, ráléptek a kezére, egyszóval voltak különböző problémáink. A második félidőben váltanunk kellett, hiszen Goran Maricot betolták a védelmi vonalunkba, így mi is átalakítottuk egy kicsit a szerkezetünket. Pontrúgások után volt lehetőségünk, Szűcs Lajos kétszer nagyot védett, ugyanakkor ahhoz, hogy egy mérkőzést megnyerjél, ahhoz több helyzetet kell kialakítani. Összességében igazságos a döntetlen” – mondta Simon Antal a találkozót követően. (Sport TV/pepsifoci.hu)

„Érdekes mérkőzés volt, az első félidőben egyértelműen a mi játékunk dominált, a második játékrészben is fölényben játszottunk. A végén az Eger is feljebb tolta a védekezését, a rögzített szituációkból betoltak minket a kapunkhoz, abból veszélyesek voltak. Úgy gondolom, egyik csapat sem lehet elégedett az egy ponttal. Győzni jöttünk, többször is elmondtam, hogy a hárompontos rendszerben csak annak van értéke, döntetlenekkel nem tudunk előrébb lépkedni. Egy dolog, hogy nem kaptunk ki, de egyértelműen győzni akartunk. Rengeteg ki nem kényszerített hibánk volt, és nagyon sokszor faultoltuk az Eger játékosait, és ezekből a felívelésekből veszély keletkezett a kapunk előtt. Felhívtam a figyelmet erre, hogy ezt nem tartottuk be, ezért mérges voltam” – így Zsivóczky Gyula. (Sport TV/pepsifoci.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik