Foci

Pontot rabolt az Egertől a Pápa

Az Eger vezetést szerzett, majd lőtt egy öngólt a Lombard Pápa elleni 1-1-es döntetlen alkalmával az OTP Bank Liga 12. fordulójában.

Az Eger és a Pápa csapatát mindössze két pont választotta el a fordulót megelőzően, úgyhogy a pénteki felért egy amolyan hatpontos mérkőzéssel. Ehhez nem képest nem volt nagy iram a debreceni találkozó elején, sokáig csak méregették egy mást a csapatok.

A 29. percben szó szerint a semmiből vezetést szerzett a „hazai pályán” játszó Eger, Farkas lépett ki a védők közt, majd pár méter megtétele után lőtt a hálóba (1-0). Kedvet kapott ettől a hevesi együttes, így Szűcsnek kellett védenie egy távoli bombát. A 34. percben járt a mérkőzés, amikor egy veszélytelennek tűnő beadás után a menteni igyekvő Knakal „csizmaszárral” találta el a labdát, az pedig nagy ívben a rosszul helyezkedő Brljak kapus felett a kapuba hullott (1-1).

Mivel az első félidő már nem hozott nagyobb helyzetet, így abban bízhattunk, hogy talán a második felvonásban aktívabbak lesznek a csapatok. Ez nem következett be, akadt ugyan pár helyzet, de sok hibával játszottak a felek, így a kapuk tulajdonképpen nem forogtak igazán veszélyben. A játék akadozott, és ebben sajnos a játékvezető is partner volt.

A hajrára kicsit felpörgött a két együttes, egri oldalon Vujovic veszélyes fejesét, a pápain Maric emelését jegyezhettük fel. A végén az Eger járt közelebb a győzelem megszerzéséhez, Szűcs bravúr azonban egy nagy bravúrral pontot mentett csapatának, 1-1 lett a vége.

A döntetlen – talán mondani sem kell – egyik félnek sem jó.

Eredmény – OTP Bank Liga, 12. forduló

Debrecen, 100 néző, Vezette: Becséri

Egri FC-Lombard Pápa Termál FC 1-1 (1-1)

Eger: Brljak – Kovács G., Knakal, Mecinovic – Preklet, Pavicevic (Hamouz, 18.), Stanislaw, Balog Zs. – Farkas Á. – Pavlov (Vujovic, 64.), Németh N. (Koós, 75.) Vezetőedző: Simon Antal

Pápa: Szűcs – Nagy S., Dlusztus, Tóth G., Présinger – Maróti, Maric, Rodenbücher – Quintero (Tóth B., 58.), Seye, Arsic (Németh M., 58.) Vezetőedző: Zsivóczky Gyula

Gólszerzők: Farkas Á. (29.), illetve Knakal (34., öngól)

Sárga lap: Kovács G. (76.), illetve Rodenbücher (74.), Maric (87.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik