Foci

Villamoson vertek meg egy Honvéd-játékost

villamos (combinó, villamos, bkv, megálló, )
villamos (combinó, villamos, bkv, megálló, )

Az OTP Bank Ligában szereplő kispesti focicsapat egyik légiósát érte inzultus egy villamoson.

George F. Hemingway, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának tulajdonosa a pepsifoci.hu-n vezet blogot már egy jó ideje, a vezető szerdán ismét jelentkezett aktuális bejegyzésével. Miután beszámolt az első és a második csapat hétvégi történéseiről, egy igen kellemetlen történetet is bemutatott egy, a rendőrségnek tett vallomáson keresztül.

Eszerint a múlt héten az egyik akadémistával egy gyorsétterembe elugró Toe Sunnyboy Joel, az első keret légiósa került összetűzésbe az egyik villamoson. A 22 esztendős libériai csatár saját elmondása szerint nem úszta meg verés nélkül:

„…Ez a fiú egyik pillanatról a másikra hirtelen elkezdett ütni, ököllel, a fejemen megütött és a lábával próbált térdelni. Én igyekeztem védekezni, a kezemet tartottam magam elé, és elugráltam a további ütések elől. Ez a férfi sajnos jóval nagyobb és erősebb volt nálam. Hátráltam és lecsúsztam közben a villamosról. A villamos ekkor még mindig a megállóban volt és nem indult el. Egy alkalommal elestem, de hirtelen fel is ugrottam. Nem számoltam, hogy hány alkalommal ütött és rúgott meg. Akkor hagyta abba a támadást, amikor a lépcsőn a metróból feljött a felszínre két egyenruhás rendőr” – áll a bejegyzésben.

George F. Hemingway teljes blogbejegyzése a pepsifoci.hu-n olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik