Foci
Carlo Ancelotti (carlo ancelotti, )

Nem szép, de jó

Carlo Ancelotti, a PSG vezetőedzője szerint csapata tíz ponttal már továbbjuthat a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszába. Az A és B csoportok edzői nyilatkozatai.

Az A csoport zágrábi mérkőzésén nem történt meglepetés, ahogy azt előzetesen borítékolni lehetett, a Paris St.-Germain együttese három ponttal távozott Horvátországból. Ehhez kellett Ménez jó napja is, a francia egy góllal és egy assziszttal vétette észre magát.

„Nem kérdés, a jobb csapat nyert, a PSG bebizonyította miért azon csapatok egyike, akikkel számolni kell a végén is. Ők a francia labdarúgás valaha volt legdrágább csapata, ez a különbség pedig ki is ütközött most” – értékelte a látottakat reálisan Ante Cacic zágrábi oldalról.

„Jó hangulatban léptünk pályára és uralni is tudtuk a mérkőzést. Nem volt egy szép meccs, de mindenképpen jó iramú volt. Az eredménnyel és a teljesítményünkkel is elégedett vagyok. Jó a helyzetünk, a Zágráb elleni hazai találkozónk után akár kilenc pontunk is lehet. Ez még nem jelenti azt, hogy tovább is jutunk, tíz ponttal azonban szerintem már tovább lehet” – mondta Carlo Ancelotti, a párizsiak trénere.

Videó – Dinamo Zagreb-PSG 0-2:

A kvartett másik szerdai összecsapása igazán nagy csatát hozott, a Dinamo Kijev kellemetlen ellenfél volt Portóban. Az öt gólt hozó mérkőzést végül Jackson Martinez 78. percben jegyzett találata döntötte el, a luzitán gárda 3-2-re nyert és hibátlanul vezeti a négyest.

„Az első félidőben remekül játszottunk, valamint a másodikban is dolgoztunk ki helyzeteket. Jól reagáltuk le az ukránok második találatát, így a meccset is meg tudtuk nyerni, elégedett vagyok csapatom hozzáállásával” – így az érthetően boldog Vítor Pereira.

„Nagyon szórakoztató egy kilencven perc volt ez. Csapatként jól működtünk, ám mégsem eléggé, mert kikaptunk. Alaposan ki kell majd elemeznünk a történteket, de úgy vélem, egyéni hibák döntötték el a mérkőzést” – ütött meg kritikus hangot Olekszij Mihaljcsenko, a Dinamo vezetőedzője.

Videó – Porto-Dinamo Kijev 3-2:

Bajnokok Ligája, 3. forduló, A csoport

FC Porto (portugál)-Dinamo Kijev (ukrán) 3-2 (2-1)
Gólszerzők: Varela (15.), Martinez (36., 78.), illetve Guszev (21.), Ideye (72.)

Dinamo Zagreb (horvát) – Paris Saint-Germain (francia) 0-2 (0-2)
Gólszerzők: Ibrahimovic (33.), Ménez (43.)

A csoport állása: 1. FC Porto 9 pont, 2. Paris Saint-Germain 6, 3. Dinamo Kijev 3, 4. Dinamo Zagreb 0

A B csoport rangadóján vendégsiker született, ugyanis a Schalke 04 holland válogatott játékosainak köszönhetően 2-0-ra nyerni tudott az Emirates Stadionban. Nemzetközi kupamérkőzésen ez volt az Ágyúsok első veresége ebben a létesítményben.

„A rekordok nem számítanak, csak is az elért eredmény a fontos. A második félidőben kimondottan jól játszottunk, így azt hiszem megérdemelten nyertünk. Nem érdekel, az Arsenal produkciója, a mi teljesítményünk érdekel és boldog vagyok” – mondta a lefújást követő sajtótájékoztatón a Schalke-ét gardírozó Huub Stevens.

„Nem hiszem, hogy azt nyújtottuk, mint amire képesek lennénk. De ez egy kemény sorozat, a Schalke pedig egy komoly ellenfél, a hétvégén a Borussia Dortmundot is legyőzték. Félidőben átbeszéltük a gondokat és egy ideig úgy tűnt, hogy túl is léptünk rajtuk” – értékelt Arséne Wenger asszisztense, Steve Bould.

Videó – Arsenal-Schalke 04 0-2:


A négyes másik találkozóján nagy feltámadást mutatott be az Olympiakosz Pireusz, amely két hajrában szerzett góllal fordított és nyert a Montpellier vendégeként. Megyeri Balázs sajnos csak a kispadról szemlélhette a kilencven percet.

„A mostani eredmény nagyon fontos volt a számunkra. Miután jól szerepeltünk Angliában, pont nélkül maradtunk az Arsenal ellen, úgyhogy ez a három egység életbevágóan fontos volt nekünk. Remélem ez valami jónak a kezdete” – így Leonardo Jardim, a Pireusz trénere.

„Ha jó fej akarnék lenni, akkor csak a pozitívumokat emelném ki ebből az összecsapásból. Ebben a szezonban azonban sajnos a kiegyensúlyozottsággal van gondunk, főleg a védekezésben. Most is a legvégén kaptunk egy gólt és csak azért, mert már nem koncentráltunk eléggé. Ez döntött a két fél között” – mondta az eddig egyetlen pontot szerző Montpellier-t irányító René Girard.

Videó – Montpellier-Olympiakosz Pireusz 1-2:

A C és D csoport történéseit egy másik cikkben boncolgatjuk, volt mivel foglalkozni bőven.

Bajnokok Ligája, 3. forduló, B csoport

Arsenal (angol)-Schalke 04 (német) 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Huntelaar (76.), Afellay (86.)

Montpellier (francia)-Olimpiakosz (görög) 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Charbonnier (49.), illetve Toroszidisz (73.), Mitroglu (91.)

A csoport állása: 1. FC Schalke 04 7 pont, 2. Arsenal 6, 3. Olimpiakosz 3, 4. Montpellier 1

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.