Korcsmár két év múlva már nem Bergenben játszik

Nem akar a Brannban játszani szerződése lejárta után a magyar labdarúgó-válogatott védője.

Távozna a norvég Brann Bergentől Korcsmár Zsolt. Még 2013 végéig van szerződése a magyar játékosnak, így csak azután jöhet szóba a váltás, hacsak ki nem vásárolja valaki a szerződéséből.

A pepsifoci beszámolója szerint egy norvég sportportálnak árulta el Korcsmár, hogy továbbállna, hiszen vannak is német, holland, belga ajánlatai. Csak olyan csapatba igazolna, ahol biztosan sok lehetőséget kapna.

“Nem sietek a döntéssel, mindez nem azt jelenti, hogy már januárban távozni akarok, vagy akár a jövő nyáron, hiszen szeretem a várost, az itteni életet, a szurkolókat és az embereket. Ez a döntés csak a karrieremről szól, váltanom kell” – mondta a védő.

Szavaira reagált Rolf Magne Walstad, a Brann Bergen egyik vezető munkatársa. Elmondta, nem meglepő Korcsmár döntése, hiszen a lehető legjobb korban van, és jó, ha az embernek van ambíciója. Ugyanakkor a bergeniek még nem ajánlottak neki új szerződést, hiszen még nem ismerik a 2013-as költségvetést.

 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73904999, Interj˙ az AurÛr·ban., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.