Foci

Zöld lámpát kapott a gólvonal-technológia

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2012. 10. 23. 16:52

A sikeres teszteket követően kedden megkapta a hivatalos licencet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől (FIFA) a Hawk-Eye és a GoalRef elnevezésű találmány, amely a játékvezetők munkáját segíti a sportágban.

A FIFA közleménye szerint ugyanakkor ha valahol alkalmazni kívánják a technikai vívmányokat – amelyek annak a megállapítására szolgálnak, hogy a labda áthaladt-e a gólvonalon -, akkor bevezetésük előtt az adott stadionban is tesztelni kell őket.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) márciusban nyolc eljárás közül kettőt, a Hawk-Eye és a GoalRef elnevezésű találmányt tartotta további vizsgálatra érdemesnek, s júliusban labdarúgás szabályalkotó testülete (IFAB) mindkettőnek szabad utat adott. Előbbi a teniszből is ismert kamerás megfigyelőrendszer segítségével, utóbbi a labdába épített chipnek köszönhetően tudja megállapítani, hogy a játékszer áthaladt-e a gólvonalon.

A technológiákat a FIFA először a decemberben, Japánban sorra kerülő klub-világbajnokságon, majd a 2013-as brazíliai Konföderációs Kupán és a 2014-es vb-n alkalmazza élesben.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Mother holding her newborn baby after labor in the hospital.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.