Foci

U17: hibátlanul az elitkörbe

Az U17-es labdarúgó-válogatott mindhárom mérkőzését megnyerve jutott tovább az Európa-bajnoki selejtezőcsoportjából.

A magyar együttes már nyugodtan várhatta a keddi, olaszok elleni összecsapást, ugyanis a mieink előbb Liechtensteint (5-0), majd Albániát (1-0) is legyőzték, így már korábban biztosították a helyüket az Eb elitkörében. Pisont István fiai a végére is odatették magukat, Olaszország ellen pedig 3-2-re nyertek Telkiben, így hibátlan mérleggel lettek csoportelsők a minitornán.

A magyar gólokon Zsótér és Rácz osztozott kedden, utóbbi duplázott a második félidőben.

A válogatott így az elitkörben folytatja, itt a 28 gárda hét négycsapatos csoportban egy-egy minitornán verseng majd, és a kvartettekből az első helyezett jut majd ki a május 5. és 17. között, Szlovákiában sorra kerülő kontinensviadalra. Az elitkör sorsolását december 5-én, Nyonban rendezik.

“Nagyszerű játékkal győztük le az olaszokat, a játékosaim minden elismerést megérdemelnek, mert nyolcvan perceken keresztül óriási munkát tettek bele ebbe a sikerbe – mondta a meccs után Pisont István. – Az első húsz percben az olaszok óriási tempót diktáltak, de a góljuk után visszavettek, ezt kihasználtuk, és onnantól kezdve végig mi határoztuk meg a mérkőzés ritmusát. Csodálatos élmény volt ez a játékosok és a szakmai stáb számára is, az olasz válogatott legyőzése és egy Eb-selejtező csoport százszázalékos megnyerése minden korosztályban hatalmas fegyvertény.

Eredmény – U17-es Eb-selejtező, 8. csoport, 3. forduló:

Magyarország-Olaszország 3-2 (1-1)
Gólszerzők:
Zsótér (21. – 11-esből), Rácz (56., 75.) illetve Mauri (16.), Cerri (78. – 11-esből)

A magyar válogatott összeállítása: Ivancsics Alex – Bedi Noel, Kecskés Ákos, Talabér Attila, Spandler Csaba (csk) – Gazdag Dániel, Rácz Barnabás, Szántó Tamás (Vida Máté, 49.)- Bölcsföldi Milán (Nagy Ádám, 81., Tihanyi Olivér (Korozmán Kevin, 68.), Zsótér Donát

A csoport végeredménye: 1. Magyarország 9 pont, 2. Olaszország 6, 3. Albánia 3, 4. Liechtenstein 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik