Foci

Ismét győzelemben reménykedhet a Videoton

videoton fc (ingyenes, videoton fc, )
videoton fc (ingyenes, videoton fc, )

Vanczák Vilmos, az FC Sion védője a Baselről tett nyilatkozatában elmondta, akár nyerhet is a Videoton.

A magyar labdarúgó 2007 óta erősíti a svájci labdarúgó-bajnokságot, így érthető módon őt szólaltatták meg a vidi.hu-nál a fehérvári csapat következő Európa Liga mérkőzése előtt: csütörtökön ugyanis a Baselt fogadják Paulo Sousáék, és a Sporting Lisszabon után a Baselt is legyőznék hazai pályán.

A svájciak egyébként új edzővel készülnek a találkozóra, hiszen egy hete menesztették a német Heiko Vogelt. Helyére a csapat korábbi játékosa, Murat Yakin ült le.

Vanczák szerinte egyébként gyengült a Basel kerete tavalyhoz képest, hiszen meghatározó játékosok hagyták el a csapatot, és a pótlásukat nem tudták megfelelően megoldani, talán ennek is köszönhető a gyenge szezonkezdet: 13 forduló után csak ötször tudtak nyerni.

“Az a véleményem, hogyha a Vidi ugyanolyan zártan és fegyelmezetten védekezik majd, mint tette azt legutóbb a Sporting ellen, és a helyzetkihasználása is hasonlóan jó lesz, akkor mindenképp van esélye a fehérvári csapatnak a jövő heti mérkőzésen” – mondta a védő, majd folytatta: – “Úgy gondolom, hogy a Genkkel azonos erősségű együttes a Basel, ráadásul a csapat erőssége is ugyanaz mint a Genké. Nagyon jók támadásban, de a védekezésükre kisebb hangsúlyt fektetnek. Ami érdekes, hogy idegenben is támadólag lépnek fel, egyből magukhoz próbálják ragadni a kezdeményezést, nem ritka, hogy a szélsőhátvédek is szinte középpályásként játszanak. A támadásaik mindig nagyon veszélyesek és rendszerint eredményesek is, de mondom, a védelmük sebezhető.”

Természetesen a válogatott futballista kitért az edzőváltásra is: “Már hetek óta benne volt a levegőben, hogy valami történni fog, ugyanis a Baselnél megszokták, hogy mindig a tabella élén áll a csapat. Ehhez képest most 12 fordulót követően csupán a negyedikek, igaz nem azért, mert olyan sok vereségük lenne, mindössze egyszer kaptak ki, de a hat döntetlen az összességében nagyon sok pontveszteség a számukra. Szerintem az utolsó csepp a pohárban az a hazai 2-2-es döntetlenjük volt a Genk ellen az Európa Ligában.”

A Videoton harmadik csoportmérkőzését október 25-én, csütörtökön 19 órától a STORY4 televízió élőben közvetíti, míg online élőképes közvetítésben honlapunkon, a www.sport24.hu-n is követhetik a találkozót.

(Az online közvetítést az UEFA-jogok értelmében csak Magyarország területéről lehet majd nézni!)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik