Foci

Bámulatos fordítás Tőzsérék ellen

Francesco Totti (francesco totti, )
Francesco Totti (francesco totti, )

Az olasz labdarúgó-bajnokság 8. fordullójában az AS Roma kétgólos hátrányból fordította meg a Genoa elleni találkozót 4-2-re.

Tottiék helyzete nem a legjobb idén, hiszen hét meccsükből csak hármat nyertek meg, ráadásul a középmezőnyben tanyázó Genoa mindössze kétponttal volt lemaradva tőlük, így ha a bordó-kékek hozták volna a meccset, akár meg is előzhették volna a Farkasokat.

Jól is nyitották a meccset a genoaiak – Tőzsér Dániel csak a padon kapott helyet -, ugyanis már a 7. percben vezetést szereztek: Juraj Kucka jó 20 méterről, nagy erővel kilőtte a kapu bal oldalát. Sok idő nem telt el, még csak az első negyedóra végén jártunk, amikor ismét rezzent a fővárosiak hálója. Akkor Jankovic parádés félollózó mozdulattal elsőre a kapufát találta telibe, majd a kipattanót már a gólvonal mögé küldte (2-0).

Ám a Roma még az első félidőben egálra hozta a meccset: előbb Totti gurított laposan a kapuba, majd Osvaldo szintén félfordulatból mattolta Freyt.

A szünet után az állás is megfordult: az argentin támadó ezúttal fejjel volt eredményes, végül Lamela egy okos tekeréssel 2-4-re alakította az eredményt, mely maradt is a lefújásig. A történethez tartozik, hogy az utolsó perceket emberhátrányban töltötte a Genoa, hiszen a sérült Boriello helyére nem tudtak beküldeni senkit, hiszen korábban kihasználták mindhárom cserelehetőségüket.

Videó – jól küzdött a Roma:

Eredmény – Seria A, 8. forduló
Genoa – AS Roma 2-4 (2-2)
Gólszerzők: Kucka (7.), Jankovic (15.) illetve Totti (27.), Osvaldo (44., 56.), Lamela (83.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik