Foci

Újabb skalpot gyűjtött be a Vidi

videoton-basel (videoton fc, basel fc, )
videoton-basel (videoton fc, basel fc, )

Jó előjelekkel várta a Basel elleni EL-meccet a magyar csapat, hiszen egyrészt legutóbb a Sporting Lisszabont kiütötték a Sóstói Stadionban, másrészt nincs minden rendben a Baselnél: menesztették a gárda vezetőedzőjét, ráadásul legjobbjuk, Alexander Frei eltiltás miatt nem léphetett pályára csütörtökön Székesfehérváron.

Ezt remekül használta ki a Videoton, hiszen már a második percben gólt ünnepelhettek: Brachi beadására középen Nikolic érkezett, és megelőzve a védőjét valahogy a gólvonal mögé pofozta a játékszert. Tegyük hozzá, Schar beleért a labdába,, és a nemzetközi szövetség végül öngólként neki adta a találatot.

A bekapott gól feltüzelte a Baselt, hiszen szinte odaszögezték a Videotont saját kapujához, de ziccert nem tudtak kialakítani. Ellenben a fehérávriak még a szünet után megduplázták góljaik számát: a 32. percben egy szögletnél Gyurcsó indult el a sarok irányába. Miután megkapta a laposan begurított labdát, Caneira elé tálalt, aki közelről mattolta Sommert (2-0).

A fordulás után tovább rohamozott a svájci csapat, de eltekintve Streller egyetlen komoly helyzetétől, amit védett Bozovic, nem tudtak komoly veszélyt jelenteni.

A hajrában azonban szépítettek Schar révén, aki az öngól után a Videoton kapujába is betalált, így kialakítva a 2-1-es végeredményt.

A csoport másik meccsén a Genk emberelőnyben tudott nyerni: a Sporting hiába szerzett vezetést, De Ceulaer előbb egyenlített, majd Boulahrouz kiállítását követően Barda megszerezte a három pontot a belgáknak, akik így egyponttal vezetik a csoportot a Videoton előtt.

Videó – a Basel elleni siker képekben:

Eredmény – Európa Liga, csoportkör, 3. forduló
Videoton FC – FC Basel 2-1 (2-0)
Gólszerző:
Schar (2.-öngól), Caneira (32.) illetve Schar (91.)

Videoton:
Bozovic – Szolnoki, Vinicius, Caneira, Brachi – Mitrovic, Neto – Gyurcsó (Oliveira, 79.), Sándor (Tóth B., 73.), Walter Lee (Torghelle, 86.) – Nikolic. Vezetőedző: Paulo Sousa. 

Basel: Sommer – Park (Voser, 46.), Dragovic, Schar, Steinhöfer – Cabral – Salah (Kwan-Ryong, 57.), Stocker, Diaz, Degen (F, Frei, 72.) – Streller. Vezetőedző: Murat Yakin.

Sárga lap: Stocker (79.) Streller (85.)

A csoport másik mérkőzésén:
Genk – Sporting Lisszabon 2-1 (1-1)
Gólszerzők: De Ceulaer (25.), Barda (88.) illetve Schaars (8.)
Piros lap: Boulahrouz (76.)

 

93. PERC: Vége a meccsnek!!! 2-1-re nyert a Videoton!

91. PERC: A csereként beállt Fabian Frey végzett el egy sarokrúgást, mely végül eredményes lett: az öngólt szerző Schar emelkedett a legmagasabbra, és Bozovic kapujába fejelt, ezzel megszerezte a szépítést csapata számára.

GÓÓÓL 91.’
Schar, Basel
A szöglet után a kapuba bólintott.
SZÖGLET 91.’
Frei, Basel
Schar fejét üresen találta meg!


Az emberelőnyben focizó Genk megszerezte a vezetést, és minden bizonnyal a győzelmet is.

89. PERC: Hoppá… Oliveira előtt is adódott egy lehetőség, de centikkel a kapufa mellé gurított.

88. PERC: Torghelle indult meg saját labdájára, majd mellé durrantott. A Videoton kicsit már az időt is húzza.

CSERE 86.’
Videoton
Torghelle Walter Lee-t váltja.
SÁRGA LAP 85.’
Streller, Basel
A földön fekvő Szolnokinak szólt be.


85. PERC:
Stocker szúrta rá, de méterekkel mellé ment. És lassan érkezik Torghelle is.

SZÖGLET 82.’
Frey, Basel
Tóth Balázs emeli ki.


81. PERC:
Úúúúúú, Nikolic…. Teljesen üresen kapott volna egy remek indítást, de hosszú volt a labda, így a támadó nem tudott tiszta gólhelyzetben kilépni.

81. PERC: Már tízperc sincs hátra, és akár újabb győzelmet ünnepelhet a Videoton az EL-ben,

SÁRGA LAP 79.’
Stocker, Basel
Reklamálásért jár a lap.
CSERE 79.’
Videoton
Gyurcsó helyett Oliveira a pályán.


79. PERC: Stocker
a földet püföli mérgében, ezt viszont már nem tolerálja a játékvezető. Villan az első sárga.

77. PERC: A svájciak nagyon rákészültek egy szabadrúgásra, de Schar lökete a falról levágódott.

75. PERC: Negyedóra van hátra, és továbbra sincs jele annak, hogy a Basel letudná dolgozni kétgólos hátrányát.

CSERE 73.’
Videoton
Tóth Balázs áll Sándor György helyére.
CSERE 72.’
Basel
Degen le, Fabian Frei be.


70. PERC: Bozovic mit védet!!!! Strellert
ugratták ki a társak, a támadó pedig a tizenhatos vonaláról megpróbálta eltekerni a labdát a kapus mellett, de Bozovic elképesztő bravúrt bemutatva mentett.

68. PERC: Cserélni majd a Videoton is.

64. PERC: Nagyon hajt a Basel, de a Vidi védői nem hibáznak a tizenhatoson belül. A félidő felénél járunk lassan, de eddig még nem volt komoly ziccer.

Közben még mindig 1-1 a Genk-Sporting meccs állása.

60. PERC: Sok az eladott labda a hazaiaknál. Ebből még komoly baja lehet a Vidinek.

SZÖGLET 59.’
Stocker, Basel
Bozovic húzza le a labdát.
CSERE 57.’
Basel
Salah helyére Kwan-Ryong érkezett.


57. PERC: Degen
adott középre, de Caneira tisztáz. Egyre több helyzetet alakítanak ki a vendégek, nem lesz ez így jó.

SZÖGLET 56.’
Diaz, Basel
A 12. szöglet sem volt eredményes.


5
5. PERC: Stocker esett el a tizenhatoson belül, három védő gyűrűjében, de a játékvezető szögletet ítélt, nem pedig tizenegyest.

54. PERC: Bozovic kezében pihen a labda, a hálóőr pedig mutatja a társaknak, semmi gond nincs.

SZÖGLET 52.’
Diaz, Basel
Rosszul csúsztattak a vendégek.


52. PERC:
Bedobás bedobást követ a fehérváriak térfelén, de helyzet nincs,

48. PERC: Nem változott sokat a meccs képe: támad, illetve próbálja ledolgozni a hátrányát a Basel, a Videoton pedig fegyelmezetten védekezik, és a kontrákra épít.

CSERE 46.’
Basel
Park helyére Voser állt be.
KÖZÉPKEZDÉS 46.’
Videoton
Folytatódik a meccs!


2-0-ra vezet a Videoton a Basel ellen, 45 percnyi játék után. Hasonló a kezdés mint a Sporting ellen, reméljük a meccs végkimenetele is hasonló lesz.

45. PERC: Vége az első félidőnek.

44. PERC: Brachi adott középre, de nem talált társat, így Sommer fogta a labdát.

43. PERC: A Videoton támadásában nem igazán akarták észrevenni a játékosok az üresen álló Sándort, ehelyett Renato Neto a védőkbe lőtte a labdát.

SZÖGLET 43.’
Diaz, Basel
Ez sem jó.


41. PERC: Degen
próbálkozott messziről, de Caneira fejéről szögletre vágódott a labda.

39. PERC: Bozovic nagyot véd!!! Most felszívták magukat a vendégek, de ezt érthető is, kétgólos hátrányban.

SZÖGLET 37.’
Diaz, Basel
A kilencedik vendég szöglet sem volt jó.


35. PERC:
Közben akadtak lehetőségei a Baselnek is, de egyelőre a Videoton remekül védekezik, és az utolsó pillanatban mindig odaér egy hazai láb menteni.

32. PERC: Parádésan játszik a Videoton! Már 2-0!!! Egy szögletet követően Gyurcsó indult a sarok irányába. Miután megkapta a laposan begurított labdát, Caneira elé tálalt, aki közelről mattolta Sommert!

GÓÓÓL 32.’
Caneira, Videoton
A szöglet után már 2-0!!!


32. PERC:
Újabb svájci szabálytalanság után a Videoton gyorsan elvégezte a pontrúgást. Walter Lee centerezését pedig ismét kivágták a védők.

Az UEFA hivatalosan Schar öngóljaként tünteti fel a Videoton vezető találatát.

SZÖGLET 28.’
Stocker, Basel
Szabadrúgás kifelé.


A 25. percben egyenlített a Genk a Sporting ellen. Ha az a meccs döntetlen maradna, a Vidi pedig nyerne, akkor féltávnál a fehérváriak vennék át a vezetést a csoportban.

26. PERC: Nagy helyzet!!! Walter Lee a balszélen iramodott meg, majd középre adott, ahol érkezett Sándor, de Schar menteni tudott előle.

25. PERC: Brachi távolról küldte rá a szabadrúgást. de Sommer magabiztosan lehúzta a levegőből.

22. PERC: Na ez most egy veszélyes középre adás volt, de szerencsére Salah lemaradt róla, így nem tudott fejelni. A svájciak leginkább a jobbszélen vezetik támadásaikat.

20. PERC: Salah beadása senkinek sem jó, így a labda az alapvonalon túlra gurult. Az elmúlt percekben nyugodtan adogatnak a csapatok, mindenféle izgalom és helyzet nélkül.

17. PERC: Streller előbb mellre vette a labdát, majd kapásból lőtt, de méterekkel a kapu mellé, így nincs ok az aggodalomra.

SZÖGLET 17.’
Stocker, Basel
Sándor fejelte ki.


15. PERC:
Hiába a Basel komoly fölénye, csak passzolgatnak. Bozovic kapuja egyelőre nem forog veszélyben, igaz Streller előbbi helyzete megizzasztotta a hazai szimpatizánsokat.

Helsingborg-Hannover 0-1, a 14. percben. Az eredmény azért érdekes, mivel Huszti Szabolcs adta a gólpasszt.

12. PERC: Húúúú… Bozovic-bravúr! Diaz szabadrúgása után Vinicius nem tudott felszabadítani, így a labda Streller elé került. A támadó lőtt is, de szerencsére a Vidi kapusa lábbal menteni tudott. Pedig ez komoly egyenlítési lehetőség volt…

SZÖGLET 11.’
Stocker, Basel
Megint nem lett belőle semmi.


10. PERC:
Visszavett az iramból a gól után a Videoton, így most a magyar csapat térfelén folyik a játék. A Basel egyelőre csak szögletekig jut, komoly helyzetig nem.

9. PERC: A sarokrúgás után Walter Lee indult meg, de a földre vitték. A játékvezető nem jelzett szabadrúgást, így tovább támad a Basel.

SZÖGLET 9.’
Stocker, Basel
Hatástalanítanak a védők.
SZÖGLET 7.’
Stocker, Basel
Veszélytelen volt.


Közben a csoport másik meccsén a Sporting megszerezte a vezetést a Genk otthonában. Az a találkozó is velünk egy időben kezdődött.

SZÖGLET 6.’
Stocker, Basel
Vinicius fejelte ki.


6. PERC:
A bekapott gól nem igazán fogta meg a vendégeket, hiszen erősen rohamoznak.

2. PERC: Ez hihetetlen!!! Brachi beadására középen Nikolic érkezett, és megelőzve a védőjét valahogy a gólvonal mögé pofozta a játékszert!!! Tegyük azért hozzá, Schar és Sommer is hozzáért a labdához, mielőtt az a hálóban kötött volna ki. 1-0 a Videotonnak, parádés kezdés!

GÓÓÓL 2.’
Nikolic
Fantasztikus kezdés! 1-0!


2. PERC:
Kezdeményezőbbnek tűnik a Videoton. A Basel próbálja tartani a labdát, de nem igazán megy nekik.

KÖZÉPKEZDÉS 1.’
Basel
Útjára indult a labda a Sóstói Stadionban!


A Videoton piros mezben játszik majd, a Basel pedig fehérben. A Sporting ellen is ezt a szerelést húzta magára a fehérvári alakulat, reméljük ez jó jel.

Már csak negyedóra van hátra a kezdésig. A Videoton részéről Paulo Sousa is tudja, hogy a Basel győzelmi kényszerben játszik majd Fehérváron, hiszen a svájciak egyponntal lemaradva a magyar csapattól csak a harmadikok a csoportban, vagyis egyelőre nem számítanak továbbjutónak.

Előzetes: Harmadik mérkőzésére készül a Videoton az Európa Ligában. Paolo Sousa tanítványai első mérkőzésüket ugyan elvesztették Genkben (3-0), de október 3-án hazai pályán remek játékkal 3-0-ra verték a portugál Sportingot. Három pontjukkal és 3-3-as gólaránnyal jelenleg a „G” csoport második helyén állnak.

Éppen azt a két pontos Baselt előzik meg, amellyel csütörtök este 19 órakor feszülnek egymásnak – várhatóan telt ház előtt. Baselban amúgy elégedetlenek voltak az eddigi eredményekkel, ezért október 15-én menesztették a klub trénerét, a német Heiko Vogelt. Helyére a csapat korábbi játékosa, Murat Yakin ült le.

Ráadásul a svájciak legjobbja, Alexander Frei eltiltás miatt nem léphet pályára a Vidi ellen.

Hogy Yakin, a klub egykori játékosa mit húz elő a kalapból? Reméljük, maximum nyulat, gólokat nem. Egy biztos, csütörtökön meglátjuk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik