Foci

C. Ronaldo százados lett, mégsem volt boldog

Portugália labdarúgó-válogatottja nagy meglepetésre csak 1-1-es döntetlent játszott Észak-Írországgal a világbajnoki-selejtezősorozatban.

Kedden este minden adva volt a luzitán örömünnephez, ugyanis a portugálok Portóban fogadták az F csoportban eddig mindössze egy Luxembourg elleni döntetlent felmutató Észak-Írországot. Ráadásul ezen az összecsapáson jubilált Cristiano Ronaldo is, a Real Madrid klasszisa ugyanis századszor ölthette magára a címeres mezt.

Hiába kezdett azonban jól Portugália, csak nem sikerült feltörni a vendégek védelmét, sőt, McGinn egy szép támadás végén még a szigetországiaknak szerezte meg a vezetést félóra játék után. Hidegzuhany volt ez a javából a vendéglátóknak, igaz, egy újabb északír találat majdnem egálra hozta az állást, Aaron Hughest csak a keresztléc akadályozta meg az öngóltól.

A második felvonásban nyomtak a portugálok, azonban a helyzeteikből csak egyet sikerült belőni Postiga révén, a Zaragoza légiósa közelről talált be. A végeredmény így 1-1 lett, vagyis a két októberi meccséből mindössze egy pontot tudott hozni Paulo Bento csapata.

Portugália négy forduló után a negyedik helyen áll a selejtezők F csoportjában, már öt pont a hátránya a hibátlan Oroszország mögött, amely múlt pénteken épp a luzitánokat győzte le.

Eredmény – világbajnoki-selejtező, 4. forduló, F csoport
Portugália – Észak-Írország 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Postiga (79.) illetve McGinn (30.)

Videó – Leikszeltek a portugálok:


Ajánlott videó

Olvasói sztorik