Foci

Gera: Fel kell kötnünk a nadrágunkat

Fontos mérkőzés vár a magyar labdarúgó-válogatottra kedden: Törökország legjobbjai érkeznek Budapestre.

„Egy selejtezősorozat tíz mérkőzésből áll, nekünk ez még csak a negyedik összecsapásunk lesz, és látva a csoportunkban az eredményeket, még több körbeverés is elképzelhető” – nyilatkozta a telki edzőközpontban tartott hétfői sajtótájékoztatóján a szakember.

A török állami televízió helyszínen tartózkodó riportere szerint számos meghatározó futballista hiányzik majd válogatottjukból, ugyanakkor Egervári Sándor szerint egyedül Arda Turan kiesése jelenthet nagy érvágást a riválisnak.
A tréner elmondta, a szakmai stáb alapvetően elégedett volt a pénteki, észtországi mérkőzésen látottakkal:
„Védekezésben nagyot léptünk előre, ez a fajta szervezettség kell majd most is. Persze a török lényegesen erősebb, mint az észt csapat, sok kreatív futballistával rendkívül offenzív futballt játszik. Ahhoz, hogy eredményesek legyünk, többet kell mutatnunk, mint Észtországban.”

A szövetségi kapitány hozzátette: a török válogatott még Budapesten is esélyesebb, de a három pont megszerzése a cél, ehhez pedig okos, taktikus, érett futballra lesz szükség, hiszen 1990 óta nem nyertünk a félholdasok ellen.

A két együttes legutóbbi, 2007-es isztambuli összecsapása Gera Zoltán számára emlékezetes lehet, a válogatott mostani csapatkapitánya ugyanis akkor műesés miatt piros lapot kapott, pedig büntetőt kellett volna ítélni a magyarok számára.

Természetesen nagyon fáj, hogy akkor kiállítottak, de azóta inkább úgy emlékszem arra a találkozóra, hogy jól játszottunk, és ha nincs az az ítélet, akkor talán meg is nyertük volna a mérkőzést. A mostani török csapatot egyénileg remekül felkészített, technikás, gyors játékosok alkotják. Fel kell kötnünk a nadrágunkat, de bízom benne, hogy az észtországi győzelem erőt ad a válogatottnak. Ugyanolyan egységesen kell futballoznunk, mint pénteken” – mondta a West Bromwich Albion játékosa.

Az 50. válogatottságát Tallinban győztes góllal ünneplő Hajnal Tamás szerint is a csapategység lesz a legfontosabb a törökök elleni találkozón. „Ez egy rendkívül fontos összecsapás, amelyen minden erőnkre szükség lesz ahhoz, hogy eredményesen szerepeljünk” – fogalmazott.

A kapus Bogdán Ádám – akinek Észtországban az utolsó pillanatokban többször is nagy védéseket kellett bemutatnia az egygólos előny megtartásához – úgy vélte, mindenképpen jó jel, hogy nem kaptak gólt, ezt meg kell tartani, és biztos benne, hogy elöl ismét eredményes lesz a csapat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik