Foci

Edzőcsere a Vidi EL-ellenfelénél

murat yakin (murat yakin)
murat yakin (murat yakin)

A svájci Baselnél menesztették a klub trénerét, a német Heiko Vogelt. Helyére a csapat korábbi játékosa, Murat Yakin ül le.

A 2000-es évek elején a török származású, de svájci állampolgár volt a Basel csapatkapitánya, ahol testvére, Hakan Yakin is több szezont lehúzott.

A 36 éves Vogelt egyébként 2011-ben nevezték ki a Basel mesterének, de ez nem volt meglepetés, hiszen 2009 és 2011 között másodedzőként tevékenykedett a svájciaknál. Idén viszont nem megy a gárdának, hiszen a tízcsapatos bajnokságban csak a negyedikek 12 forduló után, és nyolc pont a hátrányuk az éllovas Grasshoppers mögött. Ráadásul nem jutottak be a Bajnokok Ligája főtáblájára, az Európa Ligában pedig két meccsükből kettőn ikszeltek, így menesztették Vogelt.

Utódja, a 38 éves Yakin a Luzern ellen ülhet le először a kispadra vasárnap, jövő csütörtökön pedig a Videotonnal néznek szembe az EL-ben.

Murat Yakin egyébként három bajnoki címhez és három kupagyőzelemhez segítette a Baselt 2001 és 2006 között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik