Foci

Az észteket csak az eredmény bántja

Tarmo Rüütli (tarmo rüütli, )
Tarmo Rüütli (tarmo rüütli, )

Tarmo Rüütlinek, az észt labdarúgó-válogatott kapitányának tetszett csapata teljesítménye a Magyarország ellen 1-0-ra elveszített világbajnoki-selejtezőn.

Amint arról pénteken írtunk, az Egervári Sándor irányította magyar labdarúgó-válogatott a kötelező három pont reményében utazott el Észtországba a héten, pénteken este Hajnal Tamás góljával pedig meg is lett a győzelem, 1-0-ra nyertek a mieink Tallinban. A magyar kapitány értékeléséről már írtunk, álljon most is az észtek trénerének, Tarmo Rüütlinek a nyilatkozata:

„Maga a mérkőzés nem volt frusztráló, sokkal inkább a végeredmény. Betartottuk az előre megbeszélt taktikát, a labdát próbáltuk a földön tartani és hosszú szöktetésekkel igyekeztünk meglódulni, azonban a kapu előtt már pontatlanok voltunk. Másabb meccs volt ez, mint a törökök elleni (Törökország 3-0-ra nyert Észtország ellen – a szerk.), ők lefociztak minket a pályáról” – mondta az 58 esztendős szakember.

Észtország legközelebb Andorrába látogat, ahol a Rüütli-legénység nyerni szeretne, ugyanis eddig három vereség a csapat mérlege, Románia, Törökország és Magyarország ellen is kikapott az együttes. A mieink kedden a törököket fogadják a Puskás Ferenc Stadionban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik