Foci

Puyol: Féltem a karrierem

carles puyol (carles puyol, )
carles puyol (carles puyol, )

A Barcelona védője, Carles Puyol súlyos sérüléseiről nyilatkozva elmondta, arra is gondolt, hogy esetleg véget érhet a pályafutása.

A spanyol válogatott és a katalán klub alapembere a Benfica elleni Bajnokok Ligája találkozón szerencsétlenül ért földet, és kifordult a helyéről a könyöke. A későbbi vizsgálatok alapján Puyolnak két hónapot kell kihagynia.

Azonban az elmúlt időszakban többször is csak az oldalvonal mellől figyelhette társait a védő: az Európa-bajnokságra például egy térdprobléma miatt nem utazhatott el.

„A sérülések a futball legrosszabb részei, és nekem kijutott ezekből bőven. Félek, hogy az egyik majd a visszavonulásomat okozza – nyilatkozta Puyol. – Éjjel-nappal a Barca fizikoterapeutájával dolgoztam, de nem tudtam felépülni. Néha már úgy éreztem, a fájdalom elmúlt, de ez csak időszakos volt, mindig visszatért.”

A védő végül egy ibizai nyaralással próbálta feledtetni a sérülésekkel teli időszakot, és úgy tűnik, ez be is jött neki.

„Juanjo Brau, a fizikoterapeuta mondta, hogy jót tenne a környezetváltás. Így elutaztunk Ibizára a testvéremmel és a legjobb barátommal, majd újra nekiálltam edzeni, szinte fájdalom nélkül. Amikor befejeztem, boldog voltam, legalább annyira, mintha valamilyen trófeát nyertem volna.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik