egervári sándor (egervári sándor, )
Foci

Egervári megtartotta utolsó edzését, Koman nem játszhat

A magyar labdarúgó-válogatott túl van utolsó gyakorlásán a pénteki Észtország elleni vb-selejtező előtt.

Mint az megírtuk, nemzeti csapatunk gépe csütörtök délután landolt Tallinnban, ahol hideg, borongós idő várta Geráékat. A magyar válogatott egy pihenőt követően a pénteki mérkőzés helyszíne felé vette az irányt, hogy az A La Coq Arenában tréningezzen.

Egervári Sándor szövetségi kapitány ezt megelőzően sajtótájékoztatón elmondta, hogy jó erőkből álló csapatnak tartja a hazai együttest, de a magyar válogatottnak, saját céljai megvalósítása érdekében, ezen a mérkőzésen nem szabad pontot vesztenie.

A sajtótájékoztatót követő edzésen kétkapus játék is szerepelt a programban, de ezen egyelőre nem a kezdőcsapat szerepelt. A kerettagok közül mindenki teljes értékű edzésmunkát végzett. A szövetségi kapitány annyit elárult, hogy immár tíz helyen eldőlt, kik futnak ki péntek este a pályára, és csupán egy kérdőjel van a holnap esti kezdőcsapatot illetően.

Az viszont már biztos, hogy Koman Vladimir nem tudja majd vállalni a játékot, hiszen az FK KRasnodar középpályása már Telkiben is kisebb sérüléssel küszködött, a tallinni edzés után pedig jelezte, panaszai nem szűntek meg, így őt biztosan nem láthatjuk majd Észtországban.

Korábban Halmosi Péter jelentett beteget. Helyére Egervári az utolsó pillanatban Vanczák Vilmost hívta be.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.