Foci

Dzsudzsákék ismét kikaptak, ezúttal az Anzsitól

dzsudzsak(210x140)(2).jpg (dzsudzsák balázs, )
dzsudzsak(210x140)(2).jpg (dzsudzsák balázs, )

Az orosz labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában a Dinamo Moszkva egy két pirosat hozó meccsen kapott ki az Anzsitól.

Már úgy tűnt, Dzsudzsák Balázs csapata kezd kimozdulni a gödörből, ugyanis legutóbbi két bajnokijukat megnyerték, így elkezdtek ellépdelni a kiesőzónából.

Most az éllovas Anzsi Mahacskala ellen – Dzsudzsák korábbi csapata – folytathatták volna győztes szériájukat, ráadásul hazai pályán. A 9. percben ráadásul emberelőnybe is kerültek, ugyanis Joao Carlost kiállította a játékvezető, mivel Kokorint gólhelyzetben buktatta.

Aztán a magyar légiós előtt adódott egy komoly lehetőség: Gabulov kapus kifejelte a mezőnybe a labdát, amire Dzsudzsák le is csapott, de ahelyett, hogy egyből lőtt volna, tolt rajta, és erőtlenül, laposan célzott, hiába.

A fordulás után a létszám kiegyenlítődött, hiszen Schildenfeld utolsó emberként becsúszva, kézzel állította meg a játékszert.

Ez ki is használta az Anzsi, a 75. percben Zsirkov egy védővel a nyakán lőtt a kapu bal oldalába, megszerezve a vezetést a vendégeknek (0-1).

Végül a 88. percben végleg eldöntötték a dagesztániak a meccset, amikor Eto’o is betalált, így az Anzsi őrzi első helyét, míg a moszkvaiak továbbra is az alsóházban szerénykednek.

Eredmény – orosz bajnokság, 11. forduló
Dinamo Moszkva – Anzsi Mahacskala 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Zsirkov (76.), Eto’o (88.)
Piros lap: Schildenfeld (52.) illetve Joao Carlos (9.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik