Foci

Közel járt első győzelméhez az Espanyol

espanyol (espanyol, )
espanyol (espanyol, )

A spanyol labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában az eddig nyeretlen Espanyol nyolc percre volt első sikerétől.

Nem volt könnyű menet ez a kisebbik barcelonai csapat számára, hiszen egy döntetlen és öt vereség után kellett volna a Valladolid otthonából ponttal távozniuk.

A helyzetet súlyosbította, hogy a játékvezető a 45. percben második sárgája után kiállította az Espanyolból Alvarezt: a játékos négy perc alatt gyűjötte be mindkettőt.

A szünet után aztán emberhátrányban betaláltak a vendégek Verdu révén, aki a 70. percben büntetőből szerzett vezetést. Amikor már úgy tűnt, a katalánok megnyerik a meccset, egyenlített a Valladolid: Oscar tudott egalizálni, és pontot menteni.

A játéknap másik két meccsén a Rayo Vallecano 2-1-re legyőzte a Depotivót egy tíz sárgát hozó meccsen, amin csoda, hogy nem állítottak ki senkit, míg Pintér Ádám csapata, a Zaragoza otthon kapott ki a Getafétól: itt már villant a piros, háromszor is. Kettőt kaptak a hazaiak, egyet pedig a vendégek, a győztes gól pedig tizenegyesből született. A magyar légióst nem nevezték a találkozóra.

Eredmények – Primera Division, 7. forduló
Zaragoza – Getafe 0-1 (0-0)
Gólszerzők: Castro (64.)
Piros lap: Romaric (9.), Gonzalez (62.) illetve Barrada (84.)

Rayo Vallecano – Deportivo La Coruna 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Piti (18.), Carlos (29.) illetve Pizzi (41.-büntetőből)

Valladolid – Espanyol 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Oscar (82.) illetve Verdu (70.-büntetőből)
Piros lap: Alvarez (45.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik