Foci

Supka győztesen távozott Kispestről

Alacsony színvonalú mérkőzésen nyert 1-0-ra a Pécs a Budapest Honvéd vendégeként az OTP Bank Liga 10. fordulójának nyitómeccsén. A hazaiak tíz emberrel fejezték be a találkozót.

Pikáns mérkőzés várt Supka Attilára, ugyanis a Budapest Honvédhoz ezer szállal kötődő szakember ezúttal már a Pécs trénereként érkezett a Bozsik Stadionba. A baranyai együttes már korán, a 9. percben vezetést szerzett, Okoronkwo kapott szép labdát, majd egy testcsel után a kapuba bombázott (0-1).

Az első negyvenöt percben nagyjából ennyi érdemi történt, alacsony színvonal jellemezte az első játékrészt, a kapuk egyáltalán nem forogtak veszélyben. A második játékrész elején tíz emberre fogyatkozott a Honvéd, Baráth miután a levegőben összecsapott Okoronkwóval, a földet érés után belerúgott ellenfelébe, azonnal villant a piros.

A budapestiek tíz emberrel nem találták a fogást a Pécsen, a vendégek pedig nem erőltették a támadásokat, így egy felejthető 90 perc után a vendégek szerezték meg a három pontot, Supka Attila győzelemmel távozott korábbi sikerei színhelyéről.

Eredmény – OTP Bank Liga, 10. forduló

Bozsik Stadion, 1000 néző, Vezette: Oláh Gábor

Budapest Honvéd – PMFC-Matias 0-1 (0-1)

Honvéd: Kemenes – Lovric, Debreceni, Ignjatovic, Zivanovic – Baráth D., Diarra, Hidi (Ikenne-King, 57.), Ivancsics (Vernes, a szünetben) – Délczeg (Faggyas, 65.), Diaby Vezetőedző: Marco Rossi

Pécs: Dibusz – Causic, Krejci, Akassou (Fodor, 80.), Horváth A. – Nagy O., Uzoma, Zeljkovic, Grumic – Okoronkwo (Demjén, 60.), Wittrédi (Bajzát, 66.) Vezetőedző: Supka Attila

Gólszerző: Okoronkwo (9.)

Sárga lap: Hidi (36.), illetve Okoronkwo (58.), Krejci (60.), Uzoma (74.)

Piros lap: Baráth (54.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik