Foci

Eltörött a Vidi játékosának lába

Stopira (stopira, )
Stopira (stopira, )

A Videoton-Sporting 3-0 okozta hatalmas örömbe némi üröm is vegyült. Stopirának, a fehérvári csapat védőjének eltörött a lába.

Csütörtök este az Európa Liga második csoportkörében a Videoton a portugál Sportingot fogadta, és remek első félidei játékának köszönhetően 3-0 arányban legyőzte Ricardo Sá Pinto tanítványait. A hazai csapat mindhárom találatát első félidőben szerezte, így a második játékrészben már csak az eredmény megtartására ügyelt.

A mérkőzés legvégén, amikor a szurkolók már felállva ünnepeltek, egy szerencsétlen becsúszó szerelési kísérletet követően azonban súlyos sérülést szenvedett a Vidi baloldali védője Stopira. A zöld-foki-szigeteki labdarúgó jobb lábának sípcsontja – az első diagnózis szerint – eltörött. A csonttörés hat hét alatt ugyan meggyógyul, de további 2-4 hét biztosan szükséges az izomzat visszaépítésére, a forma visszanyerésére, így Stopira jó esetben az utolsó Európa Liga csoportkörre, december 6-ra épülhet fel. Valószínűbb azonban, hogy a szezon számára véget ért.

Meglehetősen nagy érvágás ez a csapatnak, hiszen a nyáron szerződtetett labdarúgó kimondottan jól illeszkedett be a fehérvári csapatba, a baloldalon tökéletesen látta el a védő és a modern futballban ezen a poszton már-már kötelező támadó feladatokat is. Mivel a poszt Magyarországon hiányposztnak számít, Paolo Sousánaka mérkőzést követő edzői nyilatkozatok itt – sürgősen ki kell találnia valamit Stopira pótlására. Ha csapaton belül keres megfelelő játékost, akkor esetleg a brazil Kaká lehet a megoldást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik