Foci

A Fradi gólokat, a DVTK lapokat gyűjtött

klein (klein, )
klein (klein, )

Az FTC az Üllői úton 2-0-ra győzött a meccset tíz emberrel befejező Diósgyőr ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójában.

A Ferencváros szurkolói nemhiába fohászkodtak, a Fradi-szív a régi szép zöld-fehér időkre emlékeztetve dobbant az Albert Stadionban.

Ebből az első félidőben azért kevesebb hallatszott, a páylán és a lelátón is mérsékelt volt a hőfok. Persze ez nem jelenti azt, hogy a vendég diósgyőrieknek nem került sok energiájukba távol tartani a Fradit a kaputól, bőszen gyűjtötték is a sárgákat.

A gólhoz a hazaiak jártak közelebb, az 55. percben egy távolt Sváb-lövés a kapufán csattant.

A szünet után szembetűnőbb lett a hazai fölény, a DVTK-nak továbbra is sokat kellett szabálytalankodnia. Az FTC sokat veszélyeztetett, egy szabadrúgás után az üresen hagyott Böde Dániel a hosszú sarokba belsőzött.

A vendégek gondjait egy piros lap szaporította, a sárga lapos Vági lekönyökölte a kitörni készülő Pericet, Becséri Dániel pedig kiosztotta neki a második sárgát is.

Az emberelőnyben lévő Fradi tovább nyomott a publikum harsány biztatása közepette, és a lefújás előtt Milan Peric révén ez eredményre is vezetett, az FTC 2-0-ra legyőzte a Diósgyőrt.

Eredmény – OTP Bank Liga, 9. forduló

FTC-DVTK 2-0 (0-0)

Gólszerzők: Böde (71.), Peric (92.)
Piros lap: Vági (83.)
Sárga lap: Sváb (59.), Peric (87.), illetve Gosztonyi (7.), Bacsa (12.), Takács P. (27.), Vági (65., 83.), Gohér (70.)

FTC: Jova – Alempijevic, Besic, Klein, Sváb – Hakola (Peric, 4.), Gyömbér (Cukic, 73.), Józsi, Orosz (Jenner, 67.) – Böde – Somalia. Vezetőedző: Ricardo Moniz

DVTK: Ribánszki – Gohér, Hanek, Rakovic, Vági – Gosztonyi (Seydi, 61.), Takács P., Elek Á., Fernando (Jeff Silva, 78.) – Tisza (Csirszki, 87.), Bacsa. Vezetőedző: Sisa Tibor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik