Foci

Győrben az első hely a tét

Az OTP Bank Liga 9. fordulójának pénteki meccsein a Győr megtartaná, az MTK átvenné a tabella első helyét.

Az előző körben a Győr a Videoton legyőzésével a magyar bajnokság élére ugrott, nem kevesebb, mint tíz év után. Ehhez az eredményhez biztos, hogy foggal, körömmel ragaszkodnak majd a zöld-fehérek labdarúgói, akik pénteken az alsóházban található Lombard Pápát fogadják.

Pintér Attila csapata tisztában van azzal, hogy talán nehezebb lesz megtartani a vezető pozíciót, mint megszerezni, ezért nem is becsülik le a pápaiakat.

“Egy szervezett csapat látogat el hozzánk, akik biztos, hogy el fognak követni mindent, hogy eredményesen szerepeljenek. Mi azonban szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat, így mindenképpen arra számítok, hogy három ponttal fejezzük be a mérkőzést” – nyilatkozta a győriek mestere a gyorietofc.hu-nak.

“A célunk a három pont megszerzése, de biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű feladat. A Pápát nem szabad lebecsülni azért, mert a mezőny második felében foglal helyet. Nekünk viszont jól megy a játék, első helyen állunk a táblázaton és meg akarjuk szerezni sorrendben a hetedik győzelmünket is” – ezek már Szűcs Lajos, a Lombard veterán kapusának szavai.

Győri Audi ETO FC – Lombard Pápa, 17:00, TV: Sport2
Győr, ETO Stadion, vezeti: Andó-Szabó Sándor.

Az előző fordulóig veretlen kék-fehérek a ligautolsó, győzelem nélkül álló Siófok legyőzésével bízhatnak abban, hogy a Győr esetleges pontvesztésével átvehetik az első helyet, ám a feladat meglehetősen nehéz lesz, tekintve, hogy a Balaton-partiak legutóbb megverték a fővárosban az MTK-t,l és idén többször is csak centiken múlott az első siker.

“A Siófoknak nem egy olyan mérkőzése volt, melyen a javukra is billenhetett volna a mérleg nyelve, de nem volt szerencséjük. Jól megszervezték a védekezésüket, és veszélyes kontrákra is képesek. Ami minket illet, fontos lenne, hogy a kulcsjátékosok megfelelő teljesítményt nyújtsanak a találkozón, és bár az összeállítás még változhat attól függően, hogy ki tudja vállalni a játékot, fontos lenne a sikeres szereplés, mert a következő fordulótól kezdve folyamatosan olyan csapatok ellen lépünk pályára, melyek a tabella első felében helyezkednek el” – mondta Garami József az mtkhungaria.hu-nak.

MTK Budapest – FGSZ Siófok, 19:00,
Budapest, Hidegkuti Nándor Stadion, vezeti: Bognár Tamás.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik