Foci

Kaká mesterhármast szerzett és rekorder lett

kaka-gonzalo-higuain(210x140)(1).jpg (kaká, gonzalo higuain, )
kaka-gonzalo-higuain(210x140)(1).jpg (kaká, gonzalo higuain, )

A Real Madrid brazil sztárja, Kaká egy barátságos mérkőzésen mesterhármassal jelezte, lehet rá számítani.

Az egykori aranylabdás játékos eddig tétmérkőzésen nem sok játéklehetőséget kapott a szezonban, most azonban az Alfredo di Stefano tiszteletére rendezett találkozón háromszor is betalált a kolumbiai ellenfél hálójába.

A spanyol bajnoki címvédő Real Madrid szerda este ugyanis a Millonarios ellen lépett pályára. Azért épp ellenük, mivel a Blancók ikonja, de Stefano négy idényt húzott le a kolumbiai alakulatnál, és minden évben bajnokságot nyert velük.

A találkozót egyébként a Santiago Bérnabeu Kupa keretein belül rendezték meg. A madridiak korábbi elnökének nevét viselő trófeáért 1979 óta rendeznek mérkőzést. A királyi alakulat következő kezdőtizeneggyel állt ki: Adán, Nacho, Varane, Albiol, Coentrao, Khedira, Özil, Callejón, Kaká, Morata, Higuaín, tehát láthatjuk, azért akadtak húzónevek a csapatban. A második félidőben pedig beállt Benzema, Modric, Essien, Carvalho, Denis, Alex, Fabinho, Derik, Mosquera és Mario Hermoso is.

A hazaiak nem sok esélyt adtak bogotái ellenfelüknek: Kaká mestehármast ért el – az utolsó gólját büntetőből szerezte a brazil -, Callejón és Morata duplázni tudott és Benzema is betalált. A végeredmény 8-0 lett, ami több szempontból is rekord. Egyrészt a kupa történetében még sohasem győzött ekkora különbséggel a madridi együttes. Másrészt Kaká – akinek kifelé áll a szénája a csapatból – az első játékos, aki mesterhármast tudott elérni Santiago Bérnabeu-kupa találkozóinak bő harminc éve alatt.

Eredmény – Santiago Bérnabeu Kupa
Real Madrid – Millonarios (kolumbiai) 8-0 (5-0)
Gólszerzők: Kaká (14., 38., 60.-büntetőből), Callejón (23., 68.), Morata (32., 36.), Benzema (78.)

Videó – Kaká háromszor is ünnepelhetett:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik