Foci

Visszajáró tolvaj a Chelsea öltözőjében

chelsea edzés (chelsea edzés)
chelsea edzés (chelsea edzés)

A játékosok számos értéktárgyát eltulajdonították a Chelsea cobhami edzőközpontjából, nem ez volt az első eset.

A Bajnokok Ligája-győztes Chelsea játékosaitól és a stáb tagjaitól hat pénztárcát, kilenc mobiltelefont és drága órákat loptak el, miközben a Kékek edzésmunkájukat végezték.

A csapat a Londontól 30 km-re lévő cobhami létesítményben edzett, a játékosok az öltözőbe visszatérve fedezték fel a bűncselekményt, és rendesen kiakadtak az elemelt értéktárgyak miatt.

Az edzőközpontban korábban is történtek már furcsa esetek, az év elején egy kést találtak az öltözőben, de előfordult már, hogy füstbomba miatt kellett kiüríteni a komplexumot.

Idén több alkalommal is szóvá tették a játékosok, hogy készpénz tűnt el az öltözőből, de most először jelezték ezt a hatóságoknak.

A Chelsea a nyomozók rendelkezésére bocsátotta a biztonsági kamerák felvételeit, amelyek alapján egy magányos bűnöző volt a tettes. A londoni klub hangsúlyozta, hogy szerintük nem a Chelsea kötelékébe tartozik a besurranó tolvaj, illetve azt is, hogy az első csapatból nem akadtak áldozatok, de hogy kik a sértettek, arról nem adott információt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik