Foci

Korai gól döntött Miskolcon

Az OTP Bank Liga 8. fordulójának pénteki mérkőzésén a Diósgyőr már a 4. percben megnyerte a Paks elleni találkozót.

Nagyon kellett a pont mindkét együttesnek, hiszen a DVTK legutóbb három hete nyert – azóta egy csúnya vereség a Győrtől, és pontmentés Fehérváron -, míg a Paks nyerő szériában van, és nem sok a lemaradásuk a piros-fehérek mögött.

Így azonnal egymásnak esetek a felek, és a meccs legfontosabb jelenetéről le is maradt az, aki esetleg még a sorban állt a büfénél, vagy a kapuknál, hiszen Bacsa Patrik a 4. percben betalált: remek labdát kapott a tizenhatos bal oldalánál, majd a büntetőterületen belülről, Éger mellett a hálóba lőtt.

Ezt követően azonban sokáig nem alakult ki igazán veszélyes helyzet egyik kapu előtt sem, bár a csatárok próbálkoztak szorgosan.

A fordulás után tartotta az előnyt a miskolc alakulat, hiába kapcsoltak magasabb sebességi fokozatba a paksiak. A 71. percben csereként beállt Tököli jelentette a legnagyobb fenyegetést az egygólos előnyre, ugyanis Ribánszkit többször is megtornáztatta.

A hajrában aztán még egy ziccer kimaradt a piros-fehérek kapuja előtt: a 91. percben Vayer lökete alig szállt mellé. Az eredmény azonban nem változott, így Miskolcon maradt mindhárom pont.

Eredmény – OTP Bank Liga, 8. forduló
Diósgyőri VTK – MVM Paks 1-0 (1-0)
Gólszerző: Bacsa (4.)

DVTK: Ribánszki – Gál, Gal (Gohér 54.), Rakovic, Gohér – Gosztonyi (Jeff Silva 59.), Takács P., Elek (Abdouraman, 79.), Fernando – Tisza, Bacsa Vezetőedző: Sisa Tibor.

Paks: Csernyánszki – Heffler T., Fiola, Éger, Szabó J. – Bori, Sifter, Bartha (Vayer 57.), Kulcsár D. (Tököli 71.) – Lázok (Eppel, 90.), Simon A. Vezetőedző: Tomislav Sivic.

Sárga lap: Gosztonyi (39.), Elek (66.) ill. Lázok (35.), Kulcsár (67.) Fiola (92.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik