Foci

Huszti a legjobb igazolás

Huszti Szabolcsot, a Hannover 96 labdarúgócsapatának magyar középpályását tartja eddig a Bundesliga legjobb nyári igazolásának a dpa német hírügynökség, amely terjedelmes interjút készített csütörtökön a futballistával.

A szerző kitér arra, hogy a 29 éves játékost 750 ezer euróért szerezte vissza az orosz Zenittől a Hannover, amelyben Huszti Szabolcs 2006 és 2009 között 81 bajnoki találkozón szerepelt. Ez az összeg hozzávetőlegesen egy százaléka annak, amennyit a szentpétervári klub kifizetett az FC Portónak a brazil válogatott Hulkért és a Benficának a belga Axel Witselért.

A dpa újságírója úgy fogalmaz, hogy “az egyszázalékos futballista” a világ egyik legerősebb bajnokságában három forduló után vezeti a liga kanadai táblázatát két góllal és öt gólpasszal, ráadásul a 2. kör után a Kicker című szaklap, az elmúlt hétvégét követően pedig a bundesliga.de olvasói választották a forduló legjobbjának.

Huszti a Wolfsburg elleni 4-0-s siker alkalmával négy gólpasszt adott, múlt szombaton, a Werder Bremen ellen 3-2-re megnyert találkozón pedig két gólt jegyzett és egy találatot készített elő. Az utóbbi mérkőzésen a 93. percben szerzett győztes találata után levette a mezét, kirohant a hannoveri szurkolókhoz, és ünneplés közben felmászott a drukkereket a pályától elválasztó kerítésre, ezért a játékvezető két sárga lappal és kiállítással büntette.

„A csapat nélkülem is tud futballozni” – nyilatkozta Huszti a dpa-nak, utalva a most vasárnap sorra kerülő, Hoffenheim elleni bajnokira, amikor a piros lappal automatikusan együtt járó egymeccses eltiltását tölti majd.

„Három évvel ezelőtt megadatott számomra a lehetőség, hogy egy nemzetközi csúcsklubhoz igazoljak. Azt a szintet akkoriban a Hannover nem érte el. Nem éreztem úgy, hogy kockáztatok, inkább azért mentem Oroszországba, mert egy olyan egyesület szerződtetett, amelynél nagyszerűek voltak a kilátások” – mondta.

Husztit 2009-ben hárommillió euróért vitte el a Zenit, a Hannover pedig a legjobb pillanatban vásárolta vissza a miskolci születésű játékost, ha úgy tetszik: 2,25 milliót keresett az üzleten.

„Számomra a visszatérés olyan volt, mintha hazajöttem volna – fogalmazott az 51-szeres válogatott futballista. – Jó érzés, hogy az itteniek közül sokakat ismerek, ez nagyban könnyíti a helyzetemet. A Hannover ráadásul most sokkal jobb, mint korábban volt, legfőképp a kispad erősödött jelentős mértékben, több a jó képességű labdarúgó.”

A Hannover – minden bizonnyal Husztival a kezdőcsapatban – csütörtök este 21:05 órától a holland Twente vendége lesz az Európa Liga csoportkörének első fordulójában.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.