Foci

Az angol kapitány téli szünetet akar

Roy Hodgson szerint fontos lenne az angol labdarúgó-válogatott szempontjából, ha decemberben egy kicsit leállna a hazai bajnokság.

Többször is kritzálták már az angol bajnokság menetrendját és naptárát, de eddig semmilyen változás nem következett be. Ez azt jelenti, hogy a Premier League-ben bizony télen is játszanak, sőt.

Klasszikus és egyedi a hangulata a karácsonyi és az újévi, január 1-jei mérkőzéseknek. Most Roy Hodgson, a válogatott szövetségi kapitánya szünetet javasol, hogy a játékosokat ne zsigereljék ki annyira, és ez a a válogatott szempontjából különösen fontos lenne.

„Jó lenne, ha egyszer lenne egy olyan nap, amikor összeülünk, és kimondjuk, Anglia a fontos. Az ember csak azt hallja, nem számít semmi más, csak a Premier League és a Bajnokok Ligája, miközben az Európa-bajnokságot 24-25 millió ember követte figyelemmel” – így a kapitány, akit megkérdeztek az ukránok elleni iksz kapcsán jelenlegi sikertelenségéről is.

„Ha elvállalod a kapitányi posztot, tisztában vagy vele, hogy előbb-utóbb halott vagy. A kérdés csak az, hogy jól tudod-e érezni magad a halálos ágyadon. Ha igen, akkor később azt fogják mondani, nem is voltál olyan rossz” – így Hodgson.

A szakember kitért a bajnoki meccsek szűkebb értelemben vett időpontjára is: „Ha a válogatott pénteken játszik, örülnék neki, ha a klubcsapatok előző vasárnap már nem játszanának, helyette legyenek szombaton a meccsek. Így már másnap tudnánk találkozni a játékosokkal, és elkezdhetnénk a munkát. Sok nagy klub vasárnap 5-kor játszik, tegyük fel, a manchesteriek Southamptonban lépnek fel. Késő este érnek csak haza, ez nem ideális” – panaszkodott Roy Hodgson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik