Foci

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Juventus

chelsea-juventus (chelsea, juventus, )
chelsea-juventus (chelsea, juventus, )

Sokan, sokszor elmondták már, az európai kupaporondon rengeteg számít a rutin. Ehhez képest a Chelsea-Juventus meccs rácáfolt a berögzült kijelentésre, hiszen mind a négy találatot olyan labdarúgó szerezték, akik újoncként szerepeltek a Bajnokok Ligájában.

A sort Oscar, a 21 éves brazil tehetség nyitotta, amikor a Hazard passzát követően a 31. percben a tizenhatoson kívülről célozta meg Buffon kapuját, nem is rosszul. Igaz, hogy Bonucci beleért a löketbe, de anélkül is valószínűleg a hálóban kötött volna ki a játékszer.

Oscarnak azonban ez nem volt elég, kétperccel később Cole labdáját vette át parádésan, Pirlót megkerülve, majd kilőtte a pipát (2-0).

Nem telt el sok idő, és érkezett a szépítés, és másik debütálótól, a chilei Arturo Vidaltól, aki a londoni cédők lábai mellett, távolról helyezte a hazaiak kapujába a labdát (2-1).

A szünet után továbbra is rohamozott a Chelsea, ám a hajrához közeledve visszavettek az iramból, mintha elhitték volna, hogy ez a meccs már meglesz. Ekkor érkezett a csereként beállt Fabio Quagliarella, és egy remek kiugratás után egyedül vezette a labdát Cech-re, akinek a lábai között hanyagul a gólvonal mögé gurított, így beállította a 2-2-es végeredményt. 

A csoport másik meccséről – Sahtar Doneck-Nordsjaelland 2-0 -, és a játéknap többi találkozójáról ITT OLVASHATSZ.

Videó – remek meccset vívtak a felek:


Eredmény – Bajnokok Ligája, 1. forduló

Chelsea – Juventus 2-2 (2-1)
Gólszerző: Oscar (31., 35.) illetve Vidal (38.), Quagliarella (80.)

Chelsea: Cech – A. Cole, Terry, David Luiz, Ivanovic – Lampard, Mikel, Ramires (Bertrand, 69.) – Oscar (Mata, 74.), Hazard – Torres. Vezetőedző: Roberto di Matteo.

Juventus: Buffon – Chiellini, Bonucci, Barzagli – Asamoah, Marchisio, Pirlo, Vidal, Lichtsteiner (Isla, 77.) – Giovinco (Quagliarella, 75.), Vucini (Matri,88.). Vezetőedző: Massimo Carrera.

Sárga lap: Ramires (60.) illetve Vidal (66.)

A Sport24 élő, szöveges tudósításban számolt be a mérkőzésről.

Vége a mérkőzésnek, 2-2 a végeredmény. A Juventus kétgólos hátrányból mentett pontot ezen a remek találkozón.

90+2. PERC: Mind a két csapat küzd a három pontért. Most a Chelsea-nél van többet a labda.

90+1. PERC: Három perc lesz a ráadás.

89. PERC: Torres kísérletezett közelről, de Bonucci beleállt a lövésbe, így bedobással jöhet a Chelsea.

CSERE 88.’
Juventus
Vucinic lejön, Matri a pályán.


87. PERC: Quagliarellaaaa!!!!
Terry mellett fordult le, majd lőtt, de a labda a felsőlécről az alapvonalon túlra vágódott. Majdnem fordítottak a vendégek.

86. PERC: Visszatért a pályára Vucinic.

85. PERC: Vucinic sérült meg egy távoli bomba után, egyelőre az oldalvonal mellett ápolják.

80. PERC: Egyenlítenek a Zebrák!!! Marchisio fantasztikus passzal ugratta ki a leshatáron a csereként beállt Quagliarellát, aki egyedül vezette kapura a labdát, majd Cech lábai között hanyagul a gólvonal mögé gurított! 2-2, kétgólos hátrányból egalizált a Juve!

GÓÓÓL 80.’
Quagliarella, Juventus
Cech lábai között gurított a kapuba!


79. PERC:
A nyugalmat Mata helyzete zavarta meg: Hazarddal kényszerítőzött. majd Bonucci lábáról pont elé került a játékszer. Azonnal tüzelt is a spanyol, de csak az oldalhálót találta el.

CSERE 77.’
Juventus
Lichtsteiner helyére Isla állt be.


76. PERC:
Nyugodtan szövögeti a támadásokat a Chelsea, a Juve viszont kapkod, és görcsösen rohamoznak.

CSERE 75.’
Juventus
Giovinco le, Quagliarella be.
CSERE 74.’
Chelsea
Oscar nem tudja folytatni a játékot, Mata áll a helyére.


72. PERC: Giovinco
küldte ki a lelátóra a labdát.

71. PERC: A játék képe nem változott. A Chelsea tíz emberrel védekezik, míg a Juve szinte ugyanennyivel támad az egyenlítésért, de Cech-nek nincs dolga, ugyanis a Zebrák nem tudnak lövésig jutni.

CSERE 69.’
Chelsea
Ramires helyére Bertrand állt be.
SÁRGA LAP 66.’
Vidal, Juventus
Oscart húzta vissza, hogy ne indulhasson meg.
SZÖGLET 66.’
Pirlo, Juventus
Ebből megléphetnek az angolok.


65. PERC:
Rég volt már nagy helyzet. Most a Juve nyom jobban, persze számukra sürgető a dolog. Az olasz szurkolók is rázendítettek, hogy bíztassák kedvenceiket.

SZÖGLET 63.’
Giovinco, Juventus
Veszélytelen volt.


61. PERC:
A szabadrúgást Giovinco lőtte nagyon mellé, fölé. Talán ha Pirlo lövi, jobban jártak volna az olaszok.

SÁRGA LAP 60.’
Ramires, Chelsea
Vidalt talpalta le, ezért járt a lap.


58. PERC:
Érdekes jelenet. Barzagli mellett Hazard esett el a tizenhatoson belül, de a játékvezető sípja néma maradt.

55. PERC: Kicsit nyugisabb lett a meccs a szünet után. Persze 2-1-nél már a Juve is csak annyit akar kockáztatni, amennyit mindenárom szükséges.

52. PERC: Lampard pont oda lőtte a labdát, ahol Buffon állt, így hiába volt bivalyerős a löket, a hálóőr ki tudta ütni.

SZABADRÚGÁS 52.’
Lampard, Chelsea
17 méterről jöhetnek a kékek.


51. PERC: Buffon-bravúr!!!
Ivanovic tűzte rá messziről, az olasz kapus pedig ujjheggyel mentett. A labda pedig a jobb alsó felé tartott.

47. PERC: Giovinco adott volna parádés passzt Marchisiónak, ő azonban nem érte el a labdát, így az Cech kezében kötött ki.

KÖZÉPKEZDÉS 46.’
Chelsea
Folytatódik a meccs.


Vége az első játékrésznek! Eddig remek a meccs, 2-1-re vezet a címvédő!

45+1. PERC: Pirlo végezhet el egy szabadrúgást Vucinic felrúgása miatt. Ez lesz a félidő utolsó momentuma. Bőven mellé ment.

44. PERC: Ramires küldte meg a tizenhatoson belülről, Buffon csak kiöklözni tudta a labdát.

42. PERC: Nem lehet panaszunk eddig a mérkőzésre, jó az iram, lüktet a játék, és láthattunk három bombagólt.

38. PERC: 2-1!!! Parádés meccs! Marchisio indult meg a pálya közepe felé, majd az üresen álló Vidalnak passzolt, aki átvette a labdát a kapuval szemben, csinált egy cselt a védők mellett – Terry elkésett róla -, majd a tizenhatos vonaláról a hálóba lőtt. Szépített a Juve!

GÓÓÓL 38.’
Vidal, Juventus
Ott a szépítő találat!
SZÖGLET 35.’
Giovinco, Juventus
Veszélytelen volt.


33. PERC: Már 2-0!!! És megint Oscar!!!
Cole tálalt elé, majd a tizenhatos vonalánál a brazil úgy vette át a labdát, hogy egyben megkerülte a rutinos Pirlót, majd kapásból a bal pipába csavart! Remek napot fogott ki a 21 éves labdarúgó!

GÓÓÓL 33.’
Oscar, Chelsea
Mekkora gól ez is!


31. PERC:
Hazard volt megint a kulcsfigura, ugyanis ő passzolt a fiatal Oscárhoz, aki tolt rajta egyet, majd remekül eltalált lövést küldött Buffon kapujára.  A labdába igaz, hogy beleért Bonucci, de így is gól lett volna. Előny a Chelsea-nél!

GÓÓÓL 31.’
Oscar, Chelsea
Parádés, távoli lövéssel vezet a Chelsea!


29. PERC: Vucinic!!!!
Vidaltól kapott egy remek labdát Ivanovic hibáját követően. A Juve kilencese a rövidet célozta meg, de csak oldalhálót talált.

SZÖGLET 28.’
Pirlo, Juventus
Szép kombináció volt, de eredménytelen.
SZÖGLET 27.’
Lampard, Chelsea
Tisztáznak az olaszok.


23. PERC:
Tessék, ott a válasz! Hazard adott középre laposan, Torres átlépte a labdát, ami így lett jó Ramiresnek, de mellette két védő is bevetődött, így nem tudott már lőni. Amikor a tisztán álló Torreshez passzolt, akkor már késő volt, így elügyetlenkedték ezt a lehetőséget a hazaiak.

22. PERC: Húúúú Marchisio!!! Na megvan az első komoly lehetőség! Saját térfeléről kapott egy remek indítást, amit kicsit hosszan vett át, így a kapujából kijövő Cech-be lőtte. Majdnem megszerezte a vezetést a Juve!

21. PERC: Lassan eltelik az első félidő fele, és még nem volt kapuratartó lövés. Érdekes adat, a Juventus birtokolja többet a labdát.

SZÖGLET 19.’
Hazard, Chelsea
Nem lett belőle semmi.


19. PERC:
Hát, hát. Torres lenyomta Asamoah-t, így tudott fejelni Hazard elé, de Barzagli szögletre csúsztatott. Most nagyon nyom a Chelsea.

17. PERC: Torres lopott el egy labdát, majd Hazardnak passzolt. A belga középreadása viszont rövid volt, a Juve védői felszabadítottak.

SZÖGLET 16.’
Giovinco, Juventus
Kisszöglettel jönnek az olaszok.

15. PERC: A kapusoknak nincs dolguk egyelőre, Buffonnak is csak a szögletek után kellett lehúznia a labdát. Ez a védelmeket dícséri.

SZÖGLET 13.’
Lampard, Chelsea
A kapus kezében kötött ki a labda.


13. PERC:
Ramiers beadása után Barzagli tisztázott a középen érkező Torres elől. Ha nem ér oda az olasz, ebből könnyen gólt születhetett volna.

10. PERC: Kijött a szorításból az olasz bajnok, így most átjáróházzá változott a középpálya. A Chelsea szemmel láthatóan lassított.

7. PERC: Vucinic rosszul tette ki a labdát a szélre, így kirúgással jöhet a Chelsea.

5. PERC: Eddig jóval veszélyesebb a Chelsea érthető módon, hiszen otthon vannak. A Juve csak másodpercekre tudja megtartani a labdát, így kérdéses, mennyire reális a kétcsatáros játék, ami Carrera kitalált.

SZÖGLET 4.’
Lampard, Chelsea
David Luizról Buffon kezébe pattant a labda.
SZÖGLET 3.’
Lampard, Chelsea
Buffon húzza le a labdát.


2. PERC:
Helyzet az olaszok kapuja előtt, de Bonucci szögletre mentett.

KÖZÉPKEZDÉS 1.’
Juventus
Útjára indult a labda a meccsen!


Hamarosan kezdődik a találkozó a Stamford Brigde-en!

Előzetes: A címvédő is megkezdi a menetelést a legrangosabb európai kupasorozatban, a Bajnokok Ligájában. Ellenfelük az első körben az olasz bajnok Juventus lesz, így egyáltalán nem lesz könnyű dolga a londoni alakulatnak.

Ráadásul a keretük is jelentősen megváltozott az előző kiíráshoz képest: távozott például az alapember Didier Drogba, Salomon Kalou és Raul Meireles. Érkezett viszont Marko Marin, és a legjobb fogás, Eden Hazard. 

Ha esetleg nagyon kitömnék az olaszokat, akkor megszerezhetik 100. BL-góljukat, hiszen eddig 97-nél jár a Chelsea.

Persze a Juvénak is lesz ehhez egy két szava,  ám vannak problémák a Zebárknál, hiszen Antonio Conte vezetőedző eltiltását tölti a bundabotrány miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik