Foci

Villas-Boas az Európa Ligát védi

André Villas-Boas (andré villas-boas, )
André Villas-Boas (andré villas-boas, )

A Tottenham Hotspur menedzsere, a portugál Andre Villas-Boas szerint nagyon is kemény sorozat az EL.

A londoni klub vezetőedzője a Portóval elért sikerek után ismét megméretteti magát a második számú európai kupasorozatban. A Tottenham ugyanis a Lazio ellen kezdi meg a menetelést szeptember 20-án, csütörtökön.

A portugál mesternek ez lesz az első EL-meccse, mióta megnyerte a kupát két évvel ezelőtt a Portóval. Harry Redknapp távozása után Villas-Boas célja, hogy erős, Európában is meghatározó csapatot építsen, és ehhez remek próba lesz az Európa Liga.

„Valami különlegeset szeretnénk alkotni idén a sorozatban – mondta a Spurs edzője. – Ez egy nagyon fontos és erős kupa. 15 meccset kell nyerned ahhoz, hogy bejuss a döntőbe, így komoly felkészülést és erőnlétet igényel a sorozat. Ha meg tudnánk nyerni az EL-t, az igazán különleges lenne a Tottenham történetében.”

Villas-Boas természetesen kitért soron következő ellenfelükre, az olasz Lazióra is: „Remek csapat. Nagyszerű, hogy a nemzetközi porondon játszhatunk, így jó kezdésre számítunk a rómaiak ellen. Fontos lenne, hogy otthon tartsuk a három pontot.”

Az EL főtábláján egy magyar csapatért is szoríthatunk: a Videoton a G csoportban szerepel majd, a belga Gent, a portugál Sporting Lisszabon és a svájci Basel mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik