Foci

Izgalmas döntetlen Liverpoolban

demba ba (demba ba, )
demba ba (demba ba, )

Az Everton hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Newcastle-el a Premier League 4. fordulójában.

Az angol labdarúgó-bajnokság két stabil középcsapata, az Everton és a Newcastle United parázs mérkőzésen osztotta el a pontokat.

Leighton Baines a hazaiaknak szerzett vezetést, de a csereként beállt Demba Ba a szünet után kiegyenlített.

A hajráig eredménytelenül nyüstölték egymást a csapatok, pontosabban nem, ugyanis az Evertonnak két szabályos gólját is érvénytelenítette a játékvezető az asszisztensére hivatkozva. Az egyik Fellaini gyönyörű tikitakázás után szerzett lesgólja volt (nem volt az), a másik pedig egy gólvonal mögé pattant labda, amely egyértelműen teljes terjedelemben a gólvonal mögé pattant.

A 88. percben aztán az Everton nigériai légiósa, Victor Anichebe mégis a hazaiakat hozta előnybe, és ekkor úgy tűnt, 9 pontos lehet a liverpooli csapat. Csakhogy Howard nagyon rosszul mozdult ki egy előrevágott labdára, és jött a Newcastle csereként beállt szenegáli támadója, Demba Ba, és ismét egalizált.

Maradt a döntetlen. A meccs előtt egyébként szívszorító megemlékezéssel adóztak a hillsborough-i stadionkatasztrófában elhunyt 96 liverpooli szurkoló emlékének.

Videó: Demba Ba második egyenlítő gólja


Eredmény – Premier League, 4. forduló

Everton-Newcastle 2-2 (1-0)

Gólszerzők: Baines(15.), Anichebe (88.), illetve Ba (46., 90.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik