Foci

Van Gaal: Többet is rúghattunk volna

holland válogatott (hollandia, holland válogatott)
holland válogatott (hollandia, holland válogatott)

A magyar labdarúgó-válogatott 4-1-re kikapott a hollandoktól a keddi világbajnoki selejtezőn. Hollandia lazán nyert.

Ahogyan arról bő terjedelemben, élő közvetítésünkben beszámoltunk, durva védelmi hibák miatt sima, háromgólos vereséget szenvedett Magyarország válogatottja vb-selejtezőn, és semmi jel sem mutatott arra, hogy a mieink szervezettségben felvették volna a versenyt nagy nevű ellenfelükkel szemben.

A találkozót követő sajtótájékoztatón Loius van Gaal, a hollandok mestere elégedetten, önmagát is kicsit fényezve beszélt a történtekről:

„Egy vb-selejtezőn a góllövés számít, ez szerencsére nekünk elég korán sikerült, és bár utána kaptunk egy 11-est, a második félidőben már szervezetlenül játszott a magyar válogatott, így kettőnél többet is rúghattunk volna. A két legnehezebb meccsel indult a selejtező, a törököket 2-0-ra vertük, így megvan a két meccsen remélt hat pont, ráadásul hat gólt lőttünk és csak egyet kaptunk, azt is 11-esből” – mondta van Gaal, a hollandok kapitánya, aki váratlan cseréiről is beszélt.

„Robben a meccs előtt sérült meg, aztán van Persie-nek is bedagadt a lába, majd Strootman és Mathijsen is megsérült. Valamennyi cserém bejött, gólokat lőttek, Lens kettőt is, ami esetében azért elismerés, mert csak a találkozó előtt tudta meg, hogy játszik. Nem tudom, mennyire játszott szerepet a sérülésekben az, hogy a pálya dimbes-dombos volt, a felső rétege kissé puha, mindenesetre a játékosaim teljesen felkészülten futottak ki a pályára” – tette hozzá.

A holland újságírók megkérdezték a Barcelona, az Ajax, a PSV és a Barcelona korábbi szakvezetőjét arról, nem volt-e kockázatos ilyen sok fiatallal kiállni a meccsre?

„Természetesen nem volt kockázatos, a mi csapatunknál nagyon nagy az összetartás, az idősebb játékosok mindenben partnerek. Mindenki helytállt, és ne feledjük, korábban én fedeztem fel olyan fiatalokat, akik azóta még inkább bizonyítottak. Seedorfot 16, Iniestát 17, Xavit 18 évesen tettem be a kezdőbe. Az ember vállalja a felelősséget, ha ezt elbaltázza, de most is engem igazolt az élet” – mondta ki a nekünk bántó igazságot Loius van Gaal.

A vb-selejtezős csoportot a románok és a hollandok vezetik 6-6 ponttal.

Eredmények – vb-selejtezők

Magyarország – Hollandia 1-4 (1-2)

Budapest, 20 ezer néző, vezette: Proenca (portugál)

Magyarország: Bogdán – Vanczák, Juhász R., Lipták, Elek Á. ( Gyurcsó, 61.) – Varga J., Korcsmár – Gera (Németh, 80.), Koman (Hajnal, 46.), Dzsudzsák – Priskin. Szövetségi kapitány: Egervári Sándor.

Hollandia: Stekelenburg – Van Rhijn, Vlaar, Martins Indi (Mathijsen, 64.), Willems – Clasie – Strootman (Maher, 78.), Sneijder – Narsingh, Van Persie (Huntelaar, 46.), Lens. Szövetségi kapitány: Louis van Gaal.

Gólszerzők: Dzsudzsák (6.) illetve Lens (3., 53.),. Martins Indi (19.), Huntelaar (74.)

Sárga lap: Korcsmár (18.), Juhász (29.), Dzsudzsák (37.) illetve Clasie (6.) Maher (85.)

A csoport másik két mérkőzésén:

Törökország – Észtország 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Belozoglu (44.), Bulut (60.), Inan (75.)
Piros lap: Jaager (19., Észtország)

Románia – Andorra 4-0 (2-0)
Gólszerzők: Torje (29.), Lazar (44.), Gaman (90.), Maxim (92.)


Videó – a találkozó összefoglalója:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik