Foci

Majdnem megégtek a spanyolok és az olaszok

A vb-címvédő spanyolok Grúziában, az olaszok otthon Málta ellen szenvedtek. A németek megint nyertek az osztrákok ellen, rekorderrel.

A 2014-es labdarúgó világbajnokságra kvalifikáló európai selejtezők I csoportjában szereplő spanyol labdarúgó-válogatottnak kedden este kezdődött meg sorozat.

Vicente Del Bosque csapata pénteken Szaúd-Arábia ellen még felkészülési mérkőzést vívott, 5-0-s győzelemmel. Akkor még kísérletezgetett a spanyol szövetségi kapitány, a grúzok ellen viszont már legerősebb csapatát küldte pályára, az egyetlen meglepetés talán Roberto Soldado kezdőcsapatba kerülése volt, Fernando Torres és David Villa csak a padon kezdte a mérkőzést.

A találkozón végig a spanyolok domináltak, de Grúzia védelme és kapusa remekül játszva tartotta a 0-0-át. A mérkőzés hajrájára már szinte teljesen kapujához szorította ellenfelét a spanyol válogatott, melynek végül a 86. percben egy Soldado-találat lett az eredménye. Úgy tűnt, a spanyoloknak meg van a három pont, de még nem volt vége. Hatperces ráadás következett, melyben Grúzia előtt egyenlítési lehetőség adódott. A grúz találat azonban végül elmaradt, a spanyolok, ha nehezen is, de mindhárom pontot elhozták Tbilisziből.

Vicente Del Bosque spanyol szövetségi kapitány a mérkőzést követően gratulált a grúz csapatnak a remek teljesítményért. „Óriási lelkesedéssel játszottak, nagyon megnehezítették a dolgunkat. Manapság a labdarúgásban napról napra egyre kisebbek a különbségek” – tette hozzá a szakvezető.

A csoport másik mérkőzésén Franciaország 3-1-re legyőzte Fehéroroszországot.

Olaszország nem tudta győzelemmel kezdeni a selejtezősorozat, Bulgária ellen egy döntetlennel kezdett Cesare Prandelli együttese. A selejtezősorozat második körében Málta együttesét fogadták. A máltai csapatban ott volt a korábban a Ferencvárosban is játszó André Schembri is. A találkozón hamar megszerezték a vezetést az olaszok: az 5. percben Mattias Destro góljával már vezetett a hazai együttes. Az AS Roma játékosának ez volt az első gólja az olasz válogatottban. Újabb gól nem született, egészen a 91. percig. Az olasz győzelmet a hajrában Federico Peluso találata tette biztossá.

„A második félidőre szervezettebb lett a csapatom, nagyobb lendülettel játszottunk” – nyilatkozta a mérkőzés után Cesare Prandelli. „Tudjuk, hogy szeptember nem a legjobb hónap, nem vagyunk még eléggé felpörögve . Fel kell élénkítenünk lelkesedésesünket, a sebességünket és a játékstílusunkat. Néhány szituációt ki fogunk elemezni, és tanulni fogunk belőlük”

A B-csoport másik mérkőzésén Bulgária egygólos győzelmet aratott Örményország válogatottja felett.

A C-csoportban Ausztria-Németország rangadót rendeztek. Az osztrákok 1986 óta nem győzték le a németeket, a találkozónak e rossz sorozat megszakításának reményével vágtak neki. Az első félidőben a német védelem többször is megingott, az osztrákok többször is megindulhattak Neuer kapuja felé, ám a végén pontatlanok voltak. Nem úgy, mint Reus, aki a félidő végére megszerezte a vezetést a Nationalelfnek.

A második játékrészben hamar sikerült megdupláznia előnyét a német válogatottnak, Mesut Özil büntetőből talált be. Ausztria az 57. percben Junuzovic góljával még szépített, de egyenlíteni már nem tudott, így meg van Németország 501. győzelme is. A találkozó hajrájában Miroslav Klose helyén Lukas Podolski folytatta, aki ezzel 103. alkalommal lépett pályára a német válogatottban, amivel utolérte a német szereplési örökrangsorban Franz Beckenbauert.

A C-csoport másik mérkőzésén Svédország 2-0-ra legyőzte Kazahsztánt.

Videó – Soldado gólja:

Videó – Az olaszok két találata:

Videó – A németek győzelme:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik