Foci

Négy gólt ajándékozva kikaptunk a hollandoktól

magyarország-hollandia (i) (magyarország, hollandia)
magyarország-hollandia (i) (magyarország, hollandia)

Az Andorrában elért ötgólos sikerünk után reménykedhetttünk, hogy a hollandok elleni soron következő vb-selejtezőn összejön a bravúr, bár tegyük hozzá, pénteken voltak gyenge pontok a játékunkban.

Az előző vb-ezüstérmese azonban hamar szertefoszlatta álmainkat, hiszen Lens – aki Robben helyére ugrott be az utolsó pillanatban, ugyanis a középpályás a bemelegítés során megsérült – bólintott a hálónkba Narsingh beadása után (0-1).

Eseményből nem volt hiány a meccs elején, ugyanis a hatodik percben máris egyenlítettünk: Gera szólója után csak szabálytalanul tudták megállítani a tizenhatoson belül, így büntetőhöz jutottunk. Dzsudzsák Balázs állt a mészpont mögé, és higgadtan kilőtte a bal alsót (1-1).

Ekkor még úgy tűnt, lehet keresnivalónk a hollandok ellen, de Martins Indi nem így vélekedett. Egy szabadrúgást követően a védőről csúnyán lemaradt Vanczák és Juhász középen, így senkitől sem zavartatva fejjel szerezte meg a vendégek második találatát (1-2). A védelmünk a folytatásban is könnyen megzavarható volt, folyamatosan eladtuk a labdákat, pontatlanul játszottunk, és a középpályánk is hatástalannak bizonyult.

A szünet után aztán megint az Anderlecht bekkje, Juhász Roland hibázott, amikor felszabadítani akart, de Lens elé bólintott. A támadó köszönte szépen, duplázott (1-3).

És ha már lúd, legyen kövér, egy felesleges szabálytalanság után Sneijder a leshatárról kugró Lenst indította, aki betört a tizenhatoson belülre, és a középen üresen érkező Huntelaar elé tálalt, ő pedig a gólvonal mögé gurított (1-4).

Az utolsó negyedórában igaz, hogy többször kerültünk a holland kapu elé, mint a meccsen bármikor, de mindig rossz megoldást választottunk: Priskin például öt méterről lőtt Stekelenburgba.

A vége 1-4 lett, vagyis a magyar válogatott célkitűzése – két meccsből négy pont – nem jött be.

A csoportunk további meccsein a rivális törökök 3-0-ra legyőzték Észtországot, így 50 százalékos Emréék mérlege, míg a románok a leggyengébb láncszemet, Andorrát intézték el könnyedén, 4-0-ra.

Így két játéknap után az éllovas Románia, és a második Hollandia mögött a harmadik pozíciót foglaljuk el.

Eredmény – 2014-es világbajnoki-slejetező, D csoport, 2. forduló

Magyarország – Hollandia 1-4
Gólszerzők:
Dzsudzsák (6.) illetve Lens (3., 53.),. Martins Indi (19.), Huntelaar (74.)

Magyarország: Bogdán – Vanczák, Juhász R., Lipták, Elek Á. ( Gyurcsó, 61.) – Varga J., Korcsmár – Gera (Németh, 80.), Koman (Hajnal, 46.), Dzsudzsák – Priskin. Szövetségi kapitány: Egervári Sándor.

Hollandia: Stekelenburg – Van Rhijn, Vlaar, Martins Indi (Mathijsen, 64.), Willems – Clasie – Strootman (Maher, 78.), Sneijder – Narsingh, Van Persie (Huntelaar, 46.), Lens. Szövetségi kapitány: Louis van Gaal.

Sárga lap: Korcsmár (18.), Juhász (29.), Dzsudzsák (37.) illetve Clasie (6.) Maher (85.)

A csoport másik két mérkőzésén:

Törökország-Észtország 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Belozoglu (44.), Bulut (60.), Inan (75.)
Piros lap: Jaager (19., Észtország)

Románia-Andorra 4-0 (2-0)
Gólszerzők: Torje (29.), Lazar (44.), Gaman (90.), Maxim (92.)

A Sport24 élő, szöveges tudóításban számolt be a mérkőzésről.

90+3. PERC: Ez már a végjáték. Preonca le is fújja a találkozót.

90+1. PERC: Huntelaar közelről, nevezzük nevén, elszórakozta a helyzetet, így nem lett 1-5. A fordulás után Németh indíotta Gyurcsót, aki nem tudta befutni már a labdát.

Helyszíni tudósítónk jelenti

Nemrég a Ferencváros-Honvéd meccsen a hangosan beszélő ezt találta mondani a bajnokin: “megkérem a vendégszurkolókat, hogy intelligenciájuknak megfelelően szurkoljanak”. Ez jutott eszembe, amikor néhányan rákezdtek a negyedik holland gól után az “Utálunk szar Szlovákia” rigmusra. Nem sokan, az tény, de egy mag. Az a mag, amely megfertőzi ezt a sportágat, a közeget.

Michael Owen, a Stoke City Aranylabdás játékosa mondta nemrég, hogy nem vinné a gyerekét focimeccsre, mert a közeg visszataszító. Hm. És ő Angliában él. Mindig könnyű másra fogni a bajt, mindig könnyű így lereagálni azt, ha valaki megint elvette a játékunkat. Már nagyon régen elvették. Közben a holland drukkerek ránkszámolnak, nem túl szimpi, de érthető. Az előbb említett mag bizonyára ezt tenné ellenkező esetben. Csak jeleznénk, még Románia is ott van a csoportunkban.

Nem velük, hanem az észtekkel játszunk legközelebb, októberben, idegenben. Egy-egy csenevész “Harcoljatok, harcoljatok” még elhangzik, de ennyi, és semmi több. Kikaptunk.


88. PERC: Hajnal
az alapvonal közeléből lőhetett, de a lelátóra küldte a labdát. Egy beadással többre mentünk volna.

SZÖGLET 88.’
Dzsudzsák, Magyarország
Nem lett belőle semmi.
SÁRGA LAP 85.’
Maher, Hollandia
Újra villant a sárga kártya.


84. PERC:
Juhász szabálytalankodott, így szabadrúgással jöhettek a vendégek. Ők inkább elkezdtek hátul passzolgatni, szépen járatják a labdát.

SZÖGLET 83.’
Sneijder, Hollandia
Juhász csúsztatta ki.


82. PERC:
Mindkét csapat a végét várja már. Úgy tűnik a hollandok sem akarnak már sokat kifocizni magukból, a magyar játékosok pedig már beletörődtek a vereségbe.

CSERE 80.’
Magyarország
Gera le, Németh be.

 

Helyszíni tudósítónk jelenti

Csend van a stadionban, és így fordul át az emberben minden 75 perc alatt. A szurkoló fejében ismét a reális kép él, meg a keserű, a magyaros, a feldúlt, az indulatokkal vegyes érzés. Alapvetően nincs szurkolás már a stadionban, kizárólag a B-közép ad hangot magának: most épp Szalait követeli a csapatba.

Többen is elindultak hazafelé, és ez nem a szokásos, bevett szófordulat: valóban így van. Megint ugyanazt érezzük, mint oly sokszor, és még mindig rossz ezzel szembenézni. Már csak azért is, mert ismét a focival kapcsolatban fanyalgók érezhetik majd magukat nyeregben. A még ennél is kellemetlenebb igazság az, hogy ezúttal is igazuk lesz. Bogdán Ádám persze a negyedik gólról sem tehetett, okkal őrjöngött egy sort, a védők le se sajnálták a készülődő holland szabadrúgást.

 

CSERE 78.’
Hollandia
Strootman helyére maher állt be.


74. PERC:
Itt a vége, bár a játék képe alapján a harmadik gól után is reménytelen volt a helyzetünk. Snejder a térfelünk közepén gyorsan elvégzett egy szabadrúgást, amiből Lens és Huntelaar teljesen üresen indult meg. A védőink csak messziről nézték, ahogy a csapatba az utolsó percben bekerülő Lens a kimozduló Bogdán előtt társához passzol, aki az üresen tátongó kapuba gurított.

GÓÓÓL 74.’
Huntelaar, Hollandia
Egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után találtak be.


72. PERC:
Most megnyugodtak a kedélyek, ám nem mi dominálunk. Egyre kevesebb az esély, hogy szépítsünk.

Helyszíni tudósítónk jelenti

Priskin helyzete, Sneijder kapufája és a 16-osunk előtti fickándozás után a második félidő 19. percére azt a következtetést vontuk le, hogy bizony hiába alakul ez a holland válogatott, még mindig klasszisokkal jobb, mint a már kész magyar. Az a kész, amely persze soha nem látott védelemmel állt fel a mai meccsre…

Csányi Sándor, az MLSZ elnöke a meccs műsorfüzetében így vezette fel a találkozót (részlet): “Hollandia azon kevés futballnemzetek egyike, amellyel szemben negatív a magyar válogatott összesített mérlege. Épp ideje lenne ezen változtatni. Közös “balsors is tép minket”, mivel a két ország válogatottja összesen öt világbajnoki döntőt bukott el. Ebből kettőt mi és hármat a hollandok, tehát az elveszített döntők tekintetében már jobban állunk… A keserű humor helyett azonban most már valódi bravúrra lenne szükségünk, hiszen Hollandia válogatottja az idei Európa-bajnokságig tartósan a világranglista első három helyezettje között volt. (…) Töretlenül hiszek abban, hogy a magyar válogatott 28 év után ismét résztvevője lehet egy világbajnokságnak!”

A második játékrész 23. percében Dirk Kuyt, a Fenerbahce klasszisa ment el melegíteni, nagy tapsot kapott a hollandoktól. Mi pedig Gyurcsó cselét tapsoltuk meg. Ő mindenképp hasonlít egy igazi focistára…


68. PERC: Sneijder
28 méterről vágta rá a szabadrúgást, de a sorfalról lepattant, majd az ismétlés már lesen találta a társakat.

65. PERC: Három érintésből jutottak el a fekete mezesek a kapunking, de Bogdán a három gól ellenére jó napot fogott ki.

CSERE 64.’
Hollandia
Martins Indi helyett Mathijsen folytatja.


64. PERC:
Húúúú Sneijder mekkora kapufát lőtt…. Bogdán tehetetlen volt, így ha pár centivel lentebb megy, akkor ez gól.

62. PERC: Ha objektívan kellene megítélni a meccset, azt mondanánk nagyon jó, pörgős, izgalmas csata. Ehelyett görcsölhetünk, mert minden holland támadásban benne van a gól, bár az utóbbi percekben mi is jól játszunk.

CSERE 61.’
Magyaroszág
Elek le, Gyurcsó be.
SZÖGLET 58.’
Dzsudzsák, Magyarország
Ez viszont már veszélytelen volt.
SZÖGLET 58.’
Dzsudzsák, Magyarország
Hajnal lőtt, de megpattant a labda, így újabb szöglet.


58. PERC:
Atyavilág… Majdnem szépítettünk, de a Priskin a 100 százalék ziccert Stekelenburgba lőtte. A holland védők lesre játszottak, a játékvezető azonban továbbot intett, ami meglepte a támadót, ezért hibázhatott.

Helyszíni tudósítónk jelenti

“Vesszen Trianon!”-ra indul a második félidő. Mindenki a miértekre kereste a választ a szünetben, legalábbis a sajtó képviselői közül többen is csalódottságuknak adtak hangot: mikor, ha nem most kaphatnánk el a hollandokat. Hisz ők csak jobbak lesznek, elvégre van Gaal nem kezdő edző, és akkor finoman fogalmaztunk.

A szünetben Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője beszélgetett a miniszterelnökkel, Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke az újságírókkal parolázott elmaradhatatlan szivarja társaságában, Schiffer András, az LMP politikusa pedig Fellegi Tamás egykori fejlesztési miniszterrel. Itt van Navracsics Tibor kancelláriaminiszter is, de Rogán Antalt is láttuk. Mezey György, aki utoljára vezette világbajnokságra a magyar válogatottat, Kovács Zoltánnal, az Újpest egykori ikonjával diskurált. Mire ezt a kis összegzést lejegyeztük, Lens újra betalál az óvodás védelmünk közreműködésével.

Még lehet 5-3…


56. PERC: Dzsudzsák
végezhetett el közelről szabadrúgást, de a sorfal szélén álló Huntelar fején pont annyira pattant meg a labda, hogy ne legyen veszélyes.

53. PERC: Ez nem igaz… Megint egy buta hiba után szereznek gólt a hollandok. Egy előre ívelt labda után Elek menteni akart, de középre fejelt, a tizenhatos vonalában, pont Lens elé, aki lépett párat és mattolta Bogdánt. A védelmünk pocsék ma este.

GÓÓÓL 53.’
Lens, Hollandia
Elek adott gólpasszt a hollandnak…


50. PERC: Priskin
került helyzetbe, de lövése erőtlen volt. Legalább feljegyezhettünk egy helyzetet.

SZÖGLET 48.’
Sneijder, Hollandia
Veszélytelen volt.

 

Navracsics Tibor kancellárminiszter a szünetben latolgatja további esélyeinket. Mögötte Kovács Zoltán és Mezey György beszélget. (Fotó: Sport24/Dobos Sándor)

CSERE 46.’
Hollandia
Van Persie-t Huntelaar váltja.
CSERE 46.’
Magyarország
Koman jött le a szünetben, helyére Hajnal állt be.
KÖZÉPKEZDÉS 46.’
Hollandia
Folytatódik a meccs.


Vége a félidőnek, két hibát kihasználva 2-1-re vezetnek a hollandok a Puskás Ferenc Stadionban, míg mi a gólunkat tizenegyesből szereztük. Egervári mesternek lesz mit helyre tennie a fejekben, hiszen pontatlanok vagyunk, a védelmünk pedig erősen ingatag.

45+1. PERC: Hát, hát…Clasie kezére pattant a labda egy szabadrúgás után, legalábbis a visszajátszás alapján úgy tűnt. Pedro Proenca sípija azonban néma maradt.

45. PERC: Jó megoldás a Dinamo Moszkva légiósától, de a pontrúgást fogta Stekelenburg. Pedig jó lett volna egyenlíteni a szünet előtt.

44. PERC: Juhász buktatta Strootman, ezért szabaddal jöhetünk.

Az eredményjelző minden lényeges infót elmond: 2-1 oda (Fotó: Sport24/Dobos Sándor)

39. PERC: Elek rosszul passzolt Korcsmárhoz, innen indult a holland akció, aminek a végén van Persie beültette a hintába a teljes védelmet, de lőni nem tudott. Helyette megtette Lens, jócskán fölé.

38. PERC: Strootmant kellett ápolni, így állt egy pár percet a játék. A közönség továbbra is lelkes, ez erőt adhat a srácoknak.

SÁRGA LAP 37.’
Dzsudzsák, Magyarország
Értelmetlen lap, sípszó után rúgta el a labdát.


35. PERC:
Most Dzsudzsák tört be remekül a tizenhatoson belülre, ám mielőtt centerezhetett volna, a védők bedobásra mentettek.

Helyszíni tudósítónk jelenti

A közönség a Magyar Népmesék című világhírű animációs sorozat dallamait dúdolja, nem gúnynak szánják. Legalábbis reméljük. Csalódott a nézősereg, a sajtópáholy és a VIP-páholy is. Merthogy buta gólokkal vezetnek a hollandok, és ez igazságtalan. Pontosabban nyomasztó, hogy nekik ilyen könnyen megy egy gólszerzés, nekünk meg általában keservesen.

A holland drukkerek Robin van Persie nevét skandálják, pedig eddig még nem lőtt gólt, helyette az idén bivalyerős PSV támadója, Jeremain Lens tette ezt meg Indi mellett. Mindkét gólban benne volt Juhász Roland, aki évek óta kirobbanthatatlan a válogatottból, pedig vannak, akik szerint már be lehetne élesíteni azt a képzeletbeli robbanószerkezetet. A 32. percig kellett várni a “Magyarországé, Magyarországé, lesz még Erdély Magyarországé” rigmus felhangzására. Elmaradhatatlan ez a válogatott meccsekről, ebben az értelemben tehát ez a meccs is olyan, mint a többi.

Louis van Gaal életében is fontos volt a 32. perc: ekkor ugrott fel először a kispadról, mit felugrott! A negyedik játékvezetőhöz futott reklamálni. Pedig jó a spori: az Eb-döntőt is ő vezette, portugál, Oliviera Alves Garcia Pedro Proencának hívják.


33. PERC:
Hullámzó a játék, most momuntumaink sincsenek, uralják a mezőnyt a vendégek. Pedig zavarba lehet hozni a hollandokat, csak az a baj, hogy pontatlanok vagyunk.

SÁRGA LAP 29.’
Juhász, Magyarország
Hátulról pakolt oda van Persie-nek.


28. PEC:
Ez igen! Lipták az utolsó pillanatban, fél fordulatból húzta ki a labdát van Persie elől. Szép mozdulat!

26. PERC: Tessék. Hátul buta módon eladtuk a labdát, amire Lens le is csapott azonnal, szerencsénkre legalább gyengén tüzelt, így Bogdán hárítani tudott.

24. PERC: A hollandok visszavettek a tempóból, mi pedig egyre többször kerülünk a kapujuk elé. Egyedül a védelmünk döcög, ugyanis mindkét gólnál benne voltak a bekkek a találatban.

Helyszíni tudósítónk jelenti

Itt a krém: Orbán Viktor miniszterelnök Csányi Sándor mellett ül, mármint a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke mellett, nem árt feljegyezni a titulust.

Dzsudzsák Balázs egyenlítő találata (bevarrta a 11-est a Dinamo Moszkva légiósa) után majdnem eltűnt a két illusztris vendég, felugrottak ugyanis az előttük ülők, az elöljárók csendesen ünnepeltek: Csányi mosolygott, a kormányfő két kezét karba fogta. Itt van tehát mindenki, aki számít: az MLSZ vezetése, Nyilasi Tibor, Csank János, Mészöly Géza, Fehér Csaba, Gyulay Zsolt, vagy épp Fellegi Tamás egykori fejlesztési miniszter, akit így hirtelen észrevettünk a VIP-páholyban.Időközben elkezdődött a mindig szívhez szóló feleselés a két kapu mögötti drukkerek között: Hajrá – Magyarok, Hajrá – Magyarok.

Láthatóan feltüzelte a közönséget a két korai gól, minket is. Meg a nagyjából 500 holland szurkolót, akik azért ezzel együtt csendesebbek, mint a mieink. Dzsudzsák gólja után azért a biztonságiaknak oda kellett surranni a B-közép elé, majdnem beszakadt a kerítés örömében.

 

SZÖGLET 22.’
Dzsudzsák, Magyarország
Nem jutott el a kapuig a fejes.
SZÖGLET 21.’
Dzsudzsák, Magyarország
Nem tudtunk fejelni.


19. PERC:
A sárga után szabadrúgással jöhettek a hollandok, A labda ismét remekül érkezett a büntetőterületen belülre, ahol Vanczák és Juhász lemaradt Martins Indiről, aki teljesen üresen bólintott a hálóba. 0-2.

GÓÓÓL 19.’
Martins Indi, Hollandia
Megint fejes, megint ott az előny.
SÁRGA LAP 18.’
Korcsmár, Magyarország
Lenst vágta fel.


17. PERC: Lens
adott most középre, az ötösön belül azonban nem talált társat, de mindegy is, hiszen Bogdán magához húzta a labdát.

15. PERC: Hűűű, Bogdánnak kellett kijönnie a kapujából! Saját térfelükről indítottak a hollandok, Lens el is csípte volna a labdát, hálóőrünk azonban remekül mentett..

13. PERC: Tíz emberrel védekezünk, egyedül Priskin van elöl. Amikor labdát szerzünk ügyesen tartjuk meg, azonban a kapu elé csak ritkán jutunk.

11. PERC: Az utóbbi percekben pontrúgásokból kísérleteznek a hollandok, de a védelmünk egyelőre állja a sarat.

Remek élőképpel készültek a magyar szurkolók (Fotó: Sport24/Dobos Sándor)

6. PERC: EGYENLÍTÜNK! Gera Zoltán remekül tolta meg a labdát a tizenhatoon belül, Clasie viszont csak úgy tudta megállítani, hogy buktatta. A büntetőt Dzsudzsák Balázs vállalta el, és higgadtan értékesítette, így döntetlen az állás, kezdődik minden előlről.

GÓÓÓL 6.’
Dzsudzsák, Magyarország
A bal alsóba, könyörtelenül!
TIZENEGYES 5.’
Gera, Magyarország
Buktatták a tizenhatoson belül.


3. PERC:
A törökök ellen a második gólt szerző Narsingh ment el a jobbszélen, levitte az alapvonalig a labdát, majd középre adott, ahogy Lens minden nehézség nélkül Bogdán kapujába fejelt…. 1-0 oda…

GÓÓÓL 3.’
Lens, Hollandia
Egy fejessel vezetnek a hollandok…

 

Helyszíni tudósítónk jelenti

Nevem Nassaui Vilmos/német vérből vagyok/szeretve szép hazámhoz/holtig hű maradok./Hercegként Orániát/szabadon bírom én,/Hispánia királyát/mindenkor tisztelém. Ki gondolná, hogy a holland himnusz szövege ez Jékely Zoltán fordításában.

A hollandokat nem szeretjük, a legutóbbi meccseinken 7-1-re, 6-1-re, 4-0-ra és 5-3-ra kaptunk ki tőlük. A magyar himnusz mellett egy másik himnusz is “lesz ezentúl”, pontosabban lehet.

Egy kezdeményezésnek hála, az LGT: Miénk itt a tér című dala szól majd a válogatott meccsei előtt, most is arra hívták fel a szurkolók figyelmét, hogy énekeljék együtt a dalt. Nem történt ez feltétlenül meg, a dal legendás, de nem annyira ismert a mai generáció előtt, így lehet, hogy ez az ötlet nem lesz túl sikeres. Mi erre tippelünk.

Nincs telt ház, nem is lehet, hiszen a felső karéj évek óta használhatatlan, de az alsók sem teltek meg teljesen. Így 28 ezer helyett úgy 20 ezren lehetünk.

 

KÖZÉPKEZDÉS 1.’
Magyarország
Útjára indult a labda a Puskás Ferenc Stadionban!

A bemelegítés során Robben megsérült, így mégsem kezd.

Felcsendültek a himnuszok, mát csak percek vannak hátra a kezdésig!

Körülbelül 300 holland szurkoló érkezett a Puskásba (Fotó: Sport24/Dobos Sándor)

Helyszíni tudósítónk jelenti

Az ember mindig képes felülírni saját fogadalmát: minden selejtezősorozat elején erőre kap a bizakodás a futballt szerető emberben. Most sincs ez másként,a sokat megélt és már többször elbúcsúztatott Puskás Ferenc Stadionban ezúttal is különleges érzésekkel jött az ember, még ha nemrég még azt is mondta, egy darabig ez nem lesz így.

Másfél órával a meccs kezdése előtt a Dózsa György úti óriásparkolóba befutott a Kadarkút-Nagybajomi Kistérségi Társulás kisbusza, és kis emberek voltak benne: gyerekek szálltak ki belőle magyar zászlót lobogtatva.

A Stadion Söröző előtt pedig ezúttal is rengetegen hangoltak, de ezúttal talán nem olyan hangosan, mint szoktak. Talán már a sokszori nekifutás óvatosságra inti a legvérmesebb drukkereket is. Az Istvánmezei úton összefutottunk a Gera családdal. A válogatottban 75. alkalommal pályára lépő középpályás édesanyja, édesapja, testvére, Norbert, valamint unokahúga, Dorina is a meccsre tartott. Gera-apuka joghurttal és péksüteménnyel hangolt, kérdésünkre elmondta, hogy beszélt fiával, a csapat nyerni szeretne, és szerinte is 2-1-es magyar sikerrel zárul majd a találkozó, a mieink javára. Így legyen!

A stadionba érve a Guns’n Roses Paradise City-je szólt érkezésünkkor, majd jobbnál jobb hangolózenék jöttek sorban, nem sokkal 3/4 8 után pedig kifutott a pályára a magyar és a holland válogatott. Az első bemutatáskor Gera és Dzsudzsák Balázs kapta a legnagyobb tapsot. A hollandok kisebbet kaptak, nem is olyan sok drukker van a részükre fenntartott szektorban, de azért akadnak.

Ma van a FIFA Fair Play napja, ezért nem kívánhatunk mást, mint tisztességes küzdelmet.

Már félóra sincs a kezdésig! A magyar válogatott kezdőjéből kimaradt Szalai Ádám, helyére Priskin Tamás került be, Gera Zoltán pedig vállalni tudta a játékot.

A hollandok bombaerős csapattal rohamoznak majd, ugyanis Sneijder, van Persie és Robben is a pályán lesz, csakúgy, mint a törökök ellen a második gólt szerző fiatal Narsingh.

Gera Zoltán édesapja és unokahúga is ott lesz a meccsen (Fotó: Sport24/Dobos Sándor)

Előzetes: Ez lesz az igazi erőpróba. Hollandia, a csoport legerősebb együttese látogat Budapestre, hogy három ponttal távozzon. Dzsudzsákék feladata pedig az lesz, hogy megakadályozzák ebben Robbenéket, de akkor még finoman fogalmazunk, ha azt mondjuk, erőn felül kell teljesíteni ehhez.

A narancsmezesek ellen nem kifejezetten jó a mérlegünk: öt győzelem mellett két döntetlen és nyolc vereség a statisztika, legutóbb pedig 1984-ben tudtunk nyerni. Az Eb-selejtezők során is meccseltünk az Oranjéval, akkor oda-vissza vertek minket. 

Azonban az Andorrában elért ötgólos sikerünk erőt adhat, pláne úgy, hogy a hollandok megszenvedtek a törökök ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik