Foci

Van Gaal három pontért jött

louis-van-gaal(210x140)(1).jpg (louis van gaal)
louis-van-gaal(210x140)(1).jpg (louis van gaal)

Csak a győzelemmel lenne elégedett kedden a mieink elleni vb-selejtezőn Louis van Gaal, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

“Ugyanúgy készülünk, mint a törökök ellen. Kielemeztük a magyarok legutóbbi két mérkőzését másodpercről másodpercre – mondta a szakember hétfői sajtótájékoztatóján. – Nem lesz könnyű dolgunk, rendkívül egységes a magyar csapat, amely legutóbbi négy mérkőzésén nem kapott ki. Nem szabad könnyedén venni a találkozót”.

Louis van Gaal egy védekezésre berendezkedett magyar csapatra számít, de nem tartja fontosnak, hogy megváltoztassa a törökök elleni kezdőcsapatot, egyedül a játékrendszerben lehet majd némi eltérés.

A holland tréner felidézte, amikor 1995-ben még az Ajax Amszterdam vezetőedzőjeként a Ferencváros ellen az Üllői úton diadalmaskodott BL-csoportmeccsen.

“Nagyon szép emlék, hiszen 5-1-re nyertünk, a mostani segítőim közül Danny Blind és Patrick Kluivert is játszott, Kluivert gólt is szerzett. Ugyanakkor volt egy sajnálatos mellékzöngéje is annak az összecsapásnak, a nézők huhogtak a futballistáinknak”.

A magyar válogatott “részletes” elemzésébe nem akart belefolyni a szakember, azt viszont elmondta, hogy minőségi játékosok alkotják az együttest, amelynek több olyan futballistája is van, aki képes a kiugró teljesítményre.

Hozzátette: ezzel együtt is kizárólag a három pont megszerzésével lenne elégedett, és reméli, hogy a legjobb magyar játékos a kapus lesz.

A magyar-holland vb-selejtező 20:30-kor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban. (m1, ÉLŐ)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik