Foci

1984-ben vertük utoljára a hollandokat

Első hazai világbajnoki selejtezőjét játssza a magyar labdarúgó-válogatott, az ellenfél Hollandia lesz.

A két együttes eddigi 15, egymás elleni összecsapásán a hollandok nyolc, a magyarok pedig öt sikert könyvelhettek el a két döntetlen mellett. A legutóbbi hét találkozón ugyanakkor mindannyiszor a narancsmezesek diadalmaskodtak, s mostanáig az utolsó magyar győzelem 1984 októberében született.

Érdekesség, hogy ennél hosszabb győzelmi sorozatot csak két válogatott ellen dolgozott ki az oranje, Ciprus és Luxemburg ellen. Jó lenne nem bekerülni ebbe a “klubba”.

A közelmúlt sem nekünk kedvez ugyanakkor, a két csapat utóbbi négy összecsapása egyaránt fölényes holland sikert hozott: 1994-ben, Eindhovenben 7-1-re, 2010 nyarán, Amszterdamban 6-1-re nyert az Oranje, míg a legutóbbi Eb-selejtezős sorozatban Budapesten 4-0-ra, Amszterdamban pedig 5-3-ra diadalmaskodott a holland gárda. Mindez azt jelenti, hogy négy mérkőzésen összesen 22 gólt kaptunk Hollandia ellen.

A magyar csapat egyébként jól kezdett a világbajnoki selejtezősorozatban, Andorrában ugyanis 5-0-ra diadalmaskodtak Egervári Sándor fiai. Bízzunk a jó folytatásban!

A két válogatott eddigi mérkőzései
1930.06.08., Budapest: Magyarország-Hollandia 6-2 (3-0)
magyar gólszerzők: Avar (3), Turay (2), Toldi

1933.03.05., Amszterdam: Hollandia-Magyarország 1-2 (1-1)
magyar gólszerzők: Bihámy, Teleki

1939.02.26., Rotterdam: Hollandia-Magyarország 3-2 (1-1)
magyar gólszerzők: Zsengellér, Gyetvai

1961.04.30., Rotterdam: Hollandia-Magyarország 0-3 (0-3) – vb-selejtező
magyar gólszerzők: Sándor, Fenyvesi, Tichy

1961.10.22., Budapest: Magyarország-Hollandia 3-3 (2-2) – vb-selejtező
magyar gólszerzők: Monostori, Göröcs, Tichy

1966.09.07., Rotterdam: Hollandia-Magyarország 2-2 (1-0) – Eb-selejtező
magyar gólszerzők: Molnár, Mészöly

1967.05.10., Budapest: Magyarország-Hollandia 2-1 (2-0) – Eb-selejtező
magyar gólszerzők: Mészöly, Farkas

1984.10.17., Rotterdam: Hollandia-Magyarország 1-2 (1-1) – vb-selejtező
magyar gólszerzők: Détári, Esterházy

1985.05.14., Budapest: Magyarország-Hollandia 0-1 (0-0) – vb-selejtező

1986.10.15., Budapest: Magyarország-Hollandia 0-1 (0-0) – Eb-selejtező

1987.04.29., Rotterdam: Hollandia-Magyarország 2-0 (2-0) – Eb-selejtező

1994.06.01., Eindhoven: Hollandia-Magyarország 7-1 (3-1)
magyar gólszerző: Illés

2010.06.05., Amszterdam: Hollandia-Magyarország 6-1 (1-1)
magyar gólszerző: Dzsudzsák

2011.03.25., Budapest: Magyarország-Hollandia 0-4 (0-2)

2011.03.29., Amszterdam, Hollandia-Magyarország 5-3 (1-0)
magyar gólszerzők: Gera 2, Rudolf

Ajánlott videó

Olvasói sztorik