Foci

Németh Krisztiánék egygólos veresége

roda jc (roda jc, )
roda jc (roda jc, )

A holland élvonalbeli bajnokság harmadik fordulójában a két magyarral felálló Roda 1-0-ra kikapott a Waalwijktól.

Az egy győzelemmel és egy vereséggel álló Rodára ráfért volna még pár plusz pont, ugyanis két kör után a kiesőhelyen állt Kádár Tamás és Németh Krisztián csapata, igaz, ennyi idő után már sejteni sem lehet, a végelszámolásnál ki hova ér majd oda.

A két magyarral felálló csapat azonban hiába próbálkozott a gólszerzéssel, az első félidőben 0-0-s döntetlent mutatott az eredményjelző.

A szünet után azonban megzörrent a háló, hiszen Braber fejesét Kurto kapus nem tudta hárítani az 54. percben. A bekapott találat után is lendületben maradt a Waalwijk, mégsem tudtak duplázni, a Roda pedig gólképtelen maradt, így jelenleg az Eredivisie utolsó helyén állnak, míg a Waalwijk a tabella élére állt.

Eredmény – Eredivisie, 3. forduló
Waalwijk – Roda JC 1-0 (0-0)
Gólszerző: Braber (54.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik