Foci

Juhászék kikaptak, nyert a Malaga

ael limasszol (ael limasszol)
ael limasszol (ael limasszol)

A Bajnokok Ligája-selejtező play off körében az Anderlecht 2-1-es verséget szenvedett.

Juhász Roland csapatának az AEL Limasszol ellen kellene kivívnia a csoportkörbe jutást, ám a ciprusi odavágón vereséget szenvedtek: a hazaiak már az első félidőben megszerezték a vezető találatot Junior révén.

A folytatásban aztán Mbokani egyenlíteni tudott az Anderlechtnek, és sokáig úgy tűnt, döntetlennek távoznak a Limasszol otthonából, de a 72. percben Miguel ismét előnyhöz juttatta a hazaiakat. A gól után egyébként a vendégek részéről lecserélt Jovanovicnak a pályán kívül a játékvezető felmutatta a piros lapot. A hátralévő időben gól már nem született, így hátrányból várhatják a visszavágót a belgák. A magyar légiós csak a padon kapott helyet.

A spanyol Malaga már az első játékrészben lerendezte a mérkőzést, hiszen 2-0-ra nyertek a Panathinaikosz ellen: a 17. percben Demichelis, a 34.-ben Eliseu vette be a vendégek kapuját, így már a szünetre kialakult a végeredmény.

Szintén kétgólos sikert aratott a Debrecent búcsúztató BATE Boriszov az izraeli Shmona ellen, míg a Dinamo Zagreb 2-1 arányú győzelmet ünnepelhetett.

A játéknap egyetlen döntetlenjét a portugál Braga és az olasz Udinese vívta, így a továbbjutó kiléte ebben a párharcban a leginkább kérdéses.

Eredmények – Bajnokok Ligája-selejtező, play off kör

AEL Limasszol (ciprusi) – Anderlecht (belga) 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Junior (34.), Miguel (72.) illetve Mbokani (62.)

BATE Boriszov (fehérorosz) – Shmona (izraeli) 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Rodionov (29., 78.)
Piros lap: Matovic (71.)

Malaga (spanyol) – Panathinaikosz (gorog) 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Demichelis (17.) Eliseu (34.)

Braga (portugál) – Udinese (olasz) 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Ismaily (68.) illetve Basta (23.)

Dinamo Zagreb (horvát) – Maribor (szlovén) 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Cop (10.), Badelj (74.) illetve Badelj (39.-öngól)

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik