Foci

Coulibaly: Meg tudjuk verni a belgákat

adamo-coulibaly(210x140)(1).jpg (adamo coulibaly, )
adamo-coulibaly(210x140)(1).jpg (adamo coulibaly, )

A DVSC csatára szerint nem lehetetlen csapatának feladata, vagyis bejutni az Európa Liga csoportkörébe.

A debreceniek már csak egy párharc megnyerésére vannak attól, hogy a 2010–2011-es szezon után ismét ott lehessenek az EL csoportkörében. Ehhez most a Club Brugge-ön át vezet az út: az első mérkőzést csütörtökön, Nyíregyházán rendezik.

A cívisvárosiak több forrásból is meríthetnek, ha az ellenfél játékának feltérképezéséről van szó, egyrészt a videótechnikának, másrészt francia csatáruknak, Adamo Coulibalynak köszönhetően, hiszen a támadó két szezont húzott le a belga ligában.

„Valóban jól ismerem a Brugge csapatát. Amikor Belgiumban futballoztam, testközelből tapasztalhattam meg, milyen kiváló gárda. Nagyon nehéz dolgunk lesz, mert remek játékosok alkotják a keretüket, az elmúlt tíz évben szinte majdnem mindig ott voltak valamelyik nemzetközi kupa csoportjában. Ennek ellenére azt mondom, van esélyünk arra, hogy a két mérkőzésen kiharcoljuk a továbbjutást. Hazai pályán mindenképpen nyerni kellene, és akkor a visszavágón már bármi előfordulhat. Ahogy mondtam, nehéz lesz, de meg tudjuk csinálni!” – mondta a dvsc.hu-nak Coulibaly.

A Brugge egyébként szerda délután érkezik majd meg Magyarországra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik