Foci

Ricardo Moniz a Fradi új edzője

ricardo moniz (ricardo moniz, )
ricardo moniz (ricardo moniz, )

A várakozásoknak megfelelően a Ferencváros új vezetőedzője a holland Ricardo Moniz lett, aki délután már edzést vezényel a zöld-fehéreknek.

A vasárnapi, Újpest elleni vereség másnapján menesztett Détári Lajost váltó tréner nevét már kedden nyilvánosságra hozták, ami bizonyítja, hogy a kulisszák mögött alaposan előkészítették az edzőváltást, amiről azért kiszivárogtak részletek.

A Ferencváros hivatalosan bejelentette, hogy az új vezetőedző a holland Ricardo Moniz lesz. A szakember nem tétlenkedik, délután már bemutatkozik a játékosoknak, és edzést is vezényel nekik.

Az egykori hátvéd Ricardo Moniz játékosként megfordult az FC Eindhoven, a HFC Haarlem, a Waalwijk, az FC Eeklo, valamint a Helmond Sport csapataiban.


A nagy pillanat (Fotó: fradi.hu)

Az akkor 29 éves Moniz 1993-ban felhagyott  profi pályafutásával, és 1994-ben a VV Nuenen csapatánál állt munkába edzőként. 1997-től egy évig az Egyesült Arab Emirátusok válogatottjának pályaedzője volt, ezután a Feyenoordnál dolgozott pályaedzőként, majd 1999 és 2004 között a svájci Grasshoppers technikai edzője volt.

A 2004/2005-ös évben a PSV utánpótlásában dolgozott, majd 3 évig a Tottenham Hotspur technikai trénere volt. A holland szakember 2008 és 2010 között a Hamburg SV pályaedzőjeként dolgozott, két mérkőzésen megbízott trénerként bemutatkozhatott a Bundesligában.

A 2010/2011-es szezonban a Red Bull Salzburg pályaedzőjeként kamatoztatta tapasztalatait, ami mellett kiépítette az osztrák klub – Brazíliára, Németországra, Ausztriára, az Egyesül Államokra, valamint Ghánára kiterjedő – utánpótlásbázisát. Moniz a 2011/2012-es idényben vezetőedzőként irányította, és bajnoki címhez, valamint kupagyőzelemhez segítette a salzburgiakat, de aztán összekülönbözött a vezetőséggel, és szakított az osztrákokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik