Foci

Dzsudzsák gólja is kevés volt a Dinamo sikeréhez

dzsudzsak(210x140)(2).jpg (dzsudzsák balázs, )
dzsudzsak(210x140)(2).jpg (dzsudzsák balázs, )

A magyar középpályás ugyan gólt lőtt, de a Dinamo Moszkva kikapott a három kiállítást hozó mérkőzésen.

A fővárosi csapat számára ez az idény igazi rémálom, hiszen a felkészülés során nem titkoltan a dobogó legfelső fokára vágytak. Ezzel szemben a Dinamo négy mérkőzésből négyet elveszített, ráadásul a vezetőedző is a távozás mellett döntött a rossz rajt miatt.

Most vasárnap, a Terek ellen javíthattak volna Dzsudzsákék, ám a 30. percben hátrányba kerültek Rybus találata után. A szünetet követően azonban villant a piros lap a vendégeknél, így a kék-fehérek számára adódott az esély az egyenlítésre, amit ki is használtak.

Pont a magyar középpályás szerezte a hazaiak gólját, egy remek átadás után: a védők mögé lőtte be társa a játékszert, amit Dzsudzsák átvett, majd a kimozduló kapus mellett a hálóba lőtt (1-1). A győzelemért hajtó moszkvaiak azonban nem örülhettek a hátralévő negyedórában, hiszen a játékvezető a 82. percben kiállította tőlük Rykovot, majd Rybus megszerezte második találatát (1-2).

A hab a tortán Kurányi kiállítása volt a 90. percben, de az eredmény már nem változott, így ötből semmi a Dinamo mérlege idén.

Eredmény – orosz bajnokság, 5. forduló
Dinamo Moszkva – Terek 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Dzsudzsák (75.) illetve Ríbus (30., 83.)
Piros lap: Rykov (82.), Kurányi (90.) illetve N’Douassel (54.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik