Foci

Egy pontot ellopott a Diósgyőr a Halitól

A labdarúgó NB I. szombati nyitómeccsén nem született gól a szombathelyi Rohonci úton. A Haladás közelebb állt a sikerhez.

Mindkét csapat jól kezdte az idei bajnokságot, a Haladás még nem kapott ki az új idényben és 7 ponttal a második helyen állt a forduló előtt, míg a Diósgyőr két győzelemmel és egy vereséggel a negyedik pozícóban várta a mérkőzést.

Mivel mindkét csapatnak nagy a szurkolótábora, szép számmal voltak a Rohonci úton, és aki ott volt, azt láthatta, hogy a DVTK kezdte jobban a mérkőzést. Többet volt náluk a labda, és Seydi révén ziccerbe is kerültek, de az utolsó pillanatban (mindez a 2. percben történt) mentettek a légiós elől. A 10. percben Luque adta el a labdát, Rajos lecsapott rá, 17 méterről lőtt, Ribánszki jól vetődött.

A 16. percben egy diósgyőri kontra végén a kipattanó labdát messziről Luque lőtte vissza kapura, Rózsa a léc alól paskolta ki. A 24. percre paprikássá vált a hangulat: előbb Gosztonyi, majd Vági kapott sárgát buktatásért, majd fél perc múlva egy diósgyőri akció végén az egyik támadó elesett a 16-oson belül, nem történt fault Kassai Viktor szerint. Nem sokkal később Luque lőtt kapura, majd fél perccel később Seydi és Bacsa próbálkozott, Rózsa a helyén volt.

Nagyszerű kontrát vezetett a Hali a 36. percben, melynek végén Kenesei lőtt, de Ribánszki kipaskolta az éles szögből leadott lövést. A félidő hajrájában Kassai játékvezetőről beszéltek a legtöbben, főleg a lelátón: előbb Váginak nem adott sárgát egy könyöklés után (a második lett volna neki), majd Fehér Zoltán reklamálása után igen, ez nem tetszett a hazai publikumnak.

A második félidő eleje nem volt ennyire eseménydús, de a Haladás valamivel jobban játszott: Halmos és Radó sokat mozogtak. Az 59. percben két óriási Hali-ziccer maradt ki: előbb Halmosi fejelt 5 méterről, Ribánszki nagy bravúrral védett, majd Radóhoz pattant a labda, de ő a “sáncba” lőtte a játékszert. Halmosi lőtt szépen a 70. percben is, akkor is Ribánszki volt az, aki megmentette csapatát a bekapott góltól. A 79. percben egy szöglet után kipattanó labdát Nagy Gábor lőtt kapura, de mellészállt a lövés. A Haladás nyomott, sok szöglettel jöhetett, de meddőnek bizonyult a mezőnyfölény.

A hajrában aztán még egy lapáttal rátett Artner Tamás csapata, de gól nem született.

Eredmény – OTP Bank Liga, 4. forduló

Haladás – Diósgyőr 0-0

Szombathely, 5000 néző, vezette: Kassai Viktor

Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Fehér, Halmosi – Nagy, Iszlai, Radó, Rajos (Andorka, 56.), Búrány – Kenesei (Ugrai, 77.). Vezetőedző: Artner Tamás

DVTK: Ribánszki – Vági, Gal, Hanek, Góhér – Gosztonyi (Gallardo, 62.), Abdouramann, Elek, Luque (Tisza, 56.) – Seydi (Bogáti, 76.), Bacsa. Vezetőedző: Sisa Tibor

Sárga lap: Fehér (43.), Nagy (89.), illetve Gosztonyi (21.), Vági (23.), Gohér (54.), Elek (64.), Seydi (73.), Abdouramann (91.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik