Foci

Győri diadal a Balaton-parton

győri eto fc (győri eto fc, )
győri eto fc (győri eto fc, )

A győriek 2-1-re vezettek a Siófok ellen a 86. percben, ám azt követően még két gyors gól esett a meccsen az OTP Bank Liga 4. fordulójában.

A meglehetősen kései kezdés úgy tűnik jó hatással volt a siófokiakra, hiszen két perc sem telt el a találkozóból, amikor a győriek védelmi hibáját kihasználva Dajic közelről vette be a kaput.

Sokat nem is kellett várni az egyenlítésre, hiszen a 21. percben Varga fejese landolt a gólvonal mögött. A két gól kellően felpaprikázta a hangulatot, így továbbra is szorgosan támadtak a csapatok, és többször is csak centiken múlott, hogy ne változzon a mérkőzés állása (1-1).

A szünet azonban véget vetett a lendületnek: tíz percnyi játék szinte egyetlen helyzetet sem hozott, igaz, az 57. percben a vendégek lehettek boldogok. Dinjar szabadrúgását Kamber csúsztatta meg, és a labda akadály nélkül tört magának utat a hálóba, így az előny már a győrieknél volt.

A folytatásban még egy komoly ziccert elpuskáztak a siófokiak, ám akkor még Stevanovic hárítani tudott, a 87. percben viszont már ő sem: egy szögletet Nyári bólintott a kapuba, így a hazaiak azt hihették, legalább egy pontot otthon tartanak. Ám a hosszabbításban Kamber mégegyszer megvillant, és a kapuba továbbította a labdát, amit a védők kivágtak. Azonban mivel Fábián játékvezető gólt ítélt, így az ETO mindhárom pontot elvitte Siófokról.

Eredmény – OTP Bank Liga, 4. forduló

FGSZ Siófok – Győri ETO FC 2-3 (1-1)
Gólszerzők: Dajic (2.), Nyári (87.), illetve Varga (21.), Kamber (57., 91.)

Siófok: Szatmári – Fodor, Fehér, Nyári, Kiss Zs. – Egerszegi (Windecker 66.), Kecskés, Cokic (Pál, a szünetben) Sipos (Molnár, 81.) – Dajic Vezetőedző: Horváth Károly

Győr: Stevanovic – Svec, Lang (Pátkai 62.), Lipták, Dinjar – Trajkovic, Kamber, Koltai, Varga R. (Andric, 85.) – Dina, Strestik (Kronaveter 74.) Vezetőedző: Pintér Attila

Sárga lap: Kecskés (41.), Pál (61.), Molnár (81.), illetve Lang (59.), Svec (80.),

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik