Foci

Sporttörténeti MTK-siker a női BL-ben

Még gólt sem kapott a női labdarúgó Bajnokok Ligája macedóniai selejtezőjében az MTK együttese, és továbbjutott a következő körbe.

Még soha nem fordult elő, hogy az MTK együttese továbblépjen a legrangosabb  európai sorozat selejtezőcsoportjából, hiszen az elmúlt szezonban ugyanebben a szakaszban a 3. helyen végzett.

Most mindent elsöprő lendülettel ment tovább az egyenes kieséses szakaszba Turtóczki Sándor csapata. A Macedóniában rendezett mérkőzések egyikén sem kapott gólt az MTK.

Először a lett Skonto Rigát intézte el 5-0-ra, majd jött a helyi bajnok Nase Tacni, őket 7-0-ra verte a magyar együttes. A mindent eldöntő csütörtöki meccs a görög bajnok PAOK ellen következett.

Itt egy kényszerű csere után pályára lépő játékos, Nagy Lilla lett a nyerőember: ő szerezte az első gólt az 59. percben. A másodikat Vágó Fanni a 91. percben, ekkor már emberelőnyben játszottak a mieink.

A 2-0-s siker azt jelentette, hogy következhet az egyenes kieséses szakasz, oda-visszavágós rendszerben. A kék-fehérek akár a BL-győztes Lyonnal is összefuthatnak. A sorsolás augusztus 23-án lesz, a mérkőzéseket szeptember utolsó és október első hetében rendezik.

A lehetséges ellenfelek: Lyon (francia), Turbine Potsdam (német), Arsenal (angol), Rossiyanka (orosz), Brøndby (dán), Torres (olasz), Juvisy (francia), Bardolino Verona (olasz), Neulengbach (osztrák), Göteborg (svéd), Sparta Praha (cseh), Fortuna Hjorring (dán), LdB Malmö (svéd), Wolfsburg (német), Roa (norvég), Zorky Krasnogorsk (orosz).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik