Foci

Csoda Sóstón, zaklatott volt az MTK

Így értékelték a vezetőedzők a labdarúgó OTP Bank Liga három vasárnapi mérkőzését.

Vasárnap a Budapest Honvéd elhozta mind a három pontot a Sóstói Stadionból, azonban nem akármilyen körülmények között: a kapus, Kemenes Szabolcs kiállítása miatt Ivan Lovric állt be a kapuba a 93. percben, a védő pedig kivédte Nemanja Nikolic büntetőjét, így maradt a 0-1. Marco Rossi, a fővárosiak vezetőedzője szerint nem volt véletlen, hogy a mezőnyjátékos védeni tudott:

„Úgy gondolom, hogy a játékosállományt, a játékstílust és a szakvezetést figyelembe véve Magyarország legjobb csapatát győztük le. Méghozzá megérdemelten, mert többet birtokoltuk a labdát, és nekünk volt több helyzetünk is. Persze, ha a végén a tizenegyesnél nincs az a kisebbfajta csoda, akkor mindezek ellenére nem visszük el a három pontot.

Hét közben a játékosok poénkodtak az edzésen, amikor Kemenes tizenegyesét kivédte Lovric. Nem gondoltam volna, hogy most is megteszi. A kétes szituációkról: Kovács esetében biztos vagyok, hogy nem volt tizenegyes, és a kispadról úgy tűnt, hogy Torghelléé sem” – idézte az olaszt a honvedfc.hu.

Paulo Sousa, a Videoton trénere úgy véli, játékosai fejben elfáradtak az utóbbi hetekben:

„A mai meccsen egyértelműen látszott a játékosaimon, hogy elfáradtak az elmúlt hetek kiélezett meccseinek következtében. Nem is fizikálisan, hanem inkább fejben voltak fáradtak. Nem tudták maradéktalanul megvalósítani azt, amit kértem tőlük, ráadásul az ellenfelünk egy nagyon jól szervezett csapat volt. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a látottak alapján a döntetlen lett volna a reális eredmény” – mondta Sousa a vidi.hu-nak.

Azújonc MTK hazai pályán játszott gólnélküli döntetlent a Péccsel. Garami Józsefnek játékosai küzdeni akarása tetszett:

„Zaklatott volt ez a hét. Szerdán játszottunk egy 120 perces kupa meccset, emiatt is tompán mozgott ma a csapatom. Jobb teljesítményt nyújtott ma a Pécs, de az tetszett, hogy 90 percen keresztül küzdöttek a játékosaim” – értékelt Garami a pmfc.hu-nak.

Supka Attila két elhullajtott pontról beszélt, ugyanakkor látott pozitívumot is a meccsben:

„Nyerni szerettünk volna, ehhez a helyzeteket sikerült is kialakítanunk, csak a gól hiányzott. Igaz, az MTK is veszélyeztetett néhányszor, de benne volt a meccsben, hogy három ponttal megyünk haza. Annak azért örülök, hogy a csere játékosaim jól szálltak be a meccsbe” – elemezte a látottakat Supka a pmfc.hu-nak.

Az Újpest Pakson egy lüktető mérkőzésen ért el 2-2-es döntetlent. A 90 perc Jos Daerdennek is tetszett:

„Izgalmas mérkőzést játszottunk – úgy néz ki ebben a szezonban minden meccsünkhöz hozzátartozik egy-egy piros lap is. Jól kezdtük a meccset, az első gólunk egy kifejezetten szép kontratámadás után esett. Ezek után a Paks teljesítménye feljavult, nehezebb lett ellenük játszani. Kaptunk egy szerencsétlen gólt, ez benne van a futballban, a második kapott gól előtt viszont nem védekeztünk elég agresszívan. A kiállítás után jól használtuk a széleket, de néhány perc után ez elmaradt, nem járattuk körbe a labdát eléggé, inkább megpróbáltak a játékosok ösztönösen nagy nyomást helyezni a Paksra. Néhány rossz döntést követően veszélyes kontrákat vezetett ellenfelünk is, de szerencsére nem kaptunk újabb gólt. Sok hiányzónk volt, de ennek ellenére láttam a teljesítményt a mai eredmény mögött is” – idézte a szakembert az ujpestfc.hu.

Máté Csaba, a paksiak trénere szerint igazságos eredmény született.

„Az első félidőben a mi akaratunk érvényesült, annak ellenére, hogy az Újpest szerzett vezetést. Készültünk a pontrúgásokra, sikerült is az egyik után gólt szerezni, de a kihagyott helyzetek miatt van némi hiányérzetem. Tudtuk, hogy az Újpest mindent meg fog tenni az egyenlítésért, nagy nyomás alá helyezték a kapunkat. Hősiesen védekeztünk, de olykor szerencsénk volt, ezt el kell ismerni. Viszont az ellentámadásainkban benne volt a gólveszély, ezért úgy gondolom, mindkét csapat nyerhetett volna. Ennek tükrében igazságos a döntetlen” – idézi Mátét az ujpestfc.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik