Foci

A hazai győzelmek napja lehet a szombat

dvsc teva (dvsc teva, )
dvsc teva (dvsc teva, )

Az OTP Bank Liga harmadik fordulójának szombati napján mindhárom vendéglátó, a Loki, a Diósgyőr és a Fradi is otthon tartaná a három pontot.

A Kecskemét debreceni fellépése nyitja a szombati játéknapot az NB I.-ben. Jelenleg egyik csapat sem azt a helyet foglalja el a tabellán, amit majd a szezon végére várhatunk tőlük, hiszen a Loki csak hetedik egy győzelemmel és egy vereséggel – így idén már nem lesznek veretlenek a cívisvárosiak -, míg a KTE tizedik, két iksszel.

Az esélyek a piros-fehérek mellett szólnak, ugyanis a kecskemétiek még sosem vittek el pontot az Oláh Gábor utcai stadionból bajnokin.

Kondás Elemér a legfittebb labdarúgóit küldi majd pályára szombaton, vagyis ez egy némiképp felforgatott DVSC lesz, hiszen a magyar bajnok hétközben BL-selejtezőt játszott a BATE Boriszov ellen.

“Hazai pályán természetesen győzelemre játszunk majd. A Kecskemét kerete jelentősen nem változott, mindenképpen jó csapatnak tartom, játsszák a futballt, ahogy eddig. Kiesett néhány emberük, de helyettük vannak, akik pótolják őket. A KTE-vel mindig is nehéz meccseket játszunk, most is erre készülünk, mert ha nem így tennénk, akkor meglepetés érhet minket” – nyilatkozta a dvsc.hu-nak a vezetőedző.

Kecskeméten természetesen fogadkoznak a jó eredményt illetően, amire valljuk be, minden esélyük meg is van, hiszen a lilák bármelyik nagycsapat dolgát megnehezíthetik agresszív támadófocijukkal.

“A bajnokhoz megyünk, ez szerintem mindent elmond az erejükről. Akadtak olyan dolgok, amikre a héten felhívtuk a játékosok figyelmét, mert taktikailag még előrébb kell lépnünk, azon belül is védekezésben véleményem szerint. Az edzések és gyakorlatok mellett rengeteget beszélgettünk a problémásnak érzett játékelemekről” – nyilatkozta Török László.

Debreceni VSC – Kecskeméti TE, 17 óra, TV: Sport1
Debrecen, Oláh Gábor utcai stadion, vezeti: Farkas Ádám

A második összecsapásra a miskolci katlanban kerül sor, ahol szomszédvárak csatáját láthatja majd a több ezres diósgyőri publikum, hiszen biztosra vehető a szinte majdnem teltház a közeli rivális, újonc Eger ellen.

Sisa Tibor csapata eddig négy pontot gyűjtött, ám szombaton egy újabb siker reményében lépnek majd pályára. “Nagy menetelést hajtott végre tavasszal az NB II.-ben az Eger, de újoncként már az NB I.-ben is pontot szerzett. Szombati ellenfelünk sok játékost igazolt a nyáron, ezzel még inkább megerősítetták keretüket, egy masszív csapattal játszunk a hétvégén. Hazai pályán mi csak a győzelemben gondolkodhatunk, amit tettekkel tudunk elérni” – mondta a miskolciak vezetőedzője a dvtk.hu-nak.

Az újonc mestere, Simon Antal az nb1.hu-nak foglalta össze, mit vár a miskolci fellépéstől.

“Nagyon fontos, hogy a középpályájukat megállítsuk, hogy ne rohanjanak át rajtunk, így talán közelebb tudunk kerülni a kapujukhoz, mert ahhoz, hogy minimum pontot szerezzünk valószínűleg gólt kell lőni. Gyökeres változtatást nem tervezek, persze lesznek dolgok, amit azért teszek meg, mert valamelyest alkalmazkodunk a diósgyőriek játékához, de azért nekünk is megvan a magunk elképzelései a mérkőzés forgatókönyvéről. A DVTK jó csapat, így a pontszerzéssel már elégedettek lennénk.”

Diósgyőri VTK – Egri FC, 19 óra
Miskolc, DVTK Stadion, vezeti: Böcskei Balázs

Kijelenthetjük, hogy a Fradinál sem ilyen kezdésre számítottak: a zöld-fehérek két meccs alatt két pontot szereztek, így egyelőre a 12. helyen szerénykednek, míg mostani ellenfelük, a Pápa hasonló eredménnyel a 11.

Détári Lajos ezért győzelmet vár csapatától: “Ahogy minden mérkőzésen, úgy most is a három pont megszerzése a cél. Képesnek érzem arra a csapatot, hogy a Lombard Pápa ellen győzzön, hiszek a játékosokban. Aki velünk van, az nincs ellenünk” – mondta a fradi.hu-nak a tréner.

Kollégája, Bene Ferenc, a Lombard Pápa edzője az nb1.hu-nak foglalta össze elvárásait.

“Minden mérkőzés más, egy biztos: a Fradira nagy nyomás nehezedik, idén még nyeretlen, hazai közönség előtt támadnia kell. A két csapatnak mások a céljai, nekünk a bennmaradás, illetve a felzárkózás a középmezőnyhöz. Szerintem legalább annyi az esélyünk szombaton, mint a Fradinak. Sokat jelent hosszú évekre visszamenőleg, hogy Szűcs Lajos áll a Pápa kapujában…”

Ferencvárosi TC – Lombard Pápa, 20:45, TV: Sport1
Budapest, Albert Stadion, vezeti: Németh Ádám

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik