Foci

Török ellenfelet kapott a Vidi, belgát a Loki

EL-sorsolas (EL-sorsolas)
EL-sorsolas (EL-sorsolas)

A Videoton együttese a török Trabzonsporral, a DVSC-TEVA a Club Brugge-el került össze a labdarúgó Európa Liga-selejtező playoffkörében.

Két magyar együttes, a bajnok DVSC-TEVA, valamint az ezüstérmes Videoton is talpon maradt az európai kupaporondon, mind a két gárda az Európa Liga playöffkörében érdekelt. Az együttesek két külön úton érkezetek a főtábla előtti utolsó akadályhoz: a Loki kikapott a BL 3. selejtezőkörében, a Vidi pedig kiejtette a Slovan Bratislavát és KAA Gentet is a második számú európai kupasorozat selejtezőjében.

A magyar csapatok nem kiemeltként várták a sorsolást, a hajdúságiak a második, a székesfehérváriak a harmadik kalapba kerültek. A Debrecen ellenfele a Liverpool, Club Brugge, Athletic Bilbao, sc Heerenveen, Anorthosis Famagusta/Dila Gori (a két csapat meccse félbeszakadt csütörtökön, nagy valószínűséggel a grúzok jutnak tovább – a szerk.), a Videotoné az Olympique Marseille, a Metalliszt Harkiv, Trabzonspor, Hannover, Young Boys ötösből került ki.

A sorsolást Gianni Infantini szabályismertetése vezette fel, aki a távolmaradó Michel Platini jókívánságait is tolmácsolta a megjelenteknek. Aztán megérkezett Giorgio Marchetti is, innentől kezdve pedig nem volt visszaút, kedetét vette a sorsolás.

A sorsolás eredményeként a Videoton a Trabzonsport kapta, a Debrecen pedig a Club Brugge-t. A székesfehérváriak idegenben, a hajdúságiak hazai pályán kezdik el a párharcot.

A Trabzonspor a török bajnokság előző kiírásában a harmadik helyen végzett, így csak a playoffkörben kell becsatlakoznia az Európa Liga küzdelmeibe. A Club Brugge a második lett a belga pontvadászatban Juhász Roland Anderlechtje mögött, így a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében kezdett bele a nemzetköz kupaküzdelmekbe. Az FC Köbenhavn aztán kifogott a belga együttesen, amely így az Európa Ligában kénytelen folytatni.

Kétségkívül erős, ám nem leküzdhetetlen ellenfél jutott a magyar kluboknak. Az EL-playoff első mérkőzéseit augusztus 23-án, a visszavágókat augusztus 30-án játsszák.

Legy egy magyar érdekeltségű rangadó is, ugyanis összekerült egymással a Hajnal Tamást foglalkoztató VfB Stuttgart, valamint Dzsudzsák Balázs csapata, a Dinamo Moszkva. Köteles László együttese, a Genk a svájci Luzernnel találkozik.

Pénteken a Bajnokok Ligájában is sorsoltak, IDE kattintva megtudhatod, hogy a magyarok közül ki állhat bosszút a BATE Boriszovon a DVSC kiejtéséért.

Európa Liga-selejtező, playoffkör

FC Anzsi Makhachkala (orosz) – AZ Alkmaar (holland)
APOEL FC (ciprusi) – Neftçi PFK (azeri)
Atromitos FC (görög) – Newcastle United FC (angol)
Tromsø IL (norvég) – FK Partizan (szerb)
FC Vaslui (román) v FC Internazionale Milano (olasz)

Heart of Midlothian FC (skót) – Liverpool FC (angol)
Athletic Club (spanyol) – HJK Helsinki (finn)
CS Marítimo (portugál) – FC Dila Gori (grúz) vagy Anorthosis Famagusta (ciprusi)
Molde FK (norvég) – sc Heerenveen (holland)
Debreceni VSC (magyar) – Club Brugge KV (belga)

FC Sheriff (moldáv) – Olympique de Marseille (francia)
Trabzonspor AS (török) – Videoton FC (magyar)
FC Midtjylland (dán) – BSC Young Boys (svájci)
WKS Slask Wrocław (lengyel) – Hannover 96 (német)
FC Dinamo Bucuresti (román) – FC Metalist Kharkiv (ukrán)

AC Horsens (dán) – Sporting Clube de Portugal (portugál)
Hapoel Tel-Aviv FC (izraeli) – F91 Dudelange (luxemburgi)
Feyenoord (holland) – AC Sparta Praha (cseh)
Motherwell FC (skót) – Levante UD (spanyol)
FK Crvena Zvezda (szerb) – FC Girondins de Bordeaux (francia)

KSC Lokeren OV (belga) – FC Viktoria Plzen (cseh)
S.S. Lazio (olasz) – ND Mura 05 (szlovén)
AIK Solna (svéd) – PFC CSKA Moskva (orosz)
Legia Warszawa (lengyel) – Rosenborg BK (norvég)
Bursaspor (török) – FC Twente (holland)

FC Steaua Bucuresti (román) – FK Ekranas (litván)
FC Slovan Liberec (cseh) – FC Dnipro Dnipropetrovsk (ukrán)
VfB Stuttgart (német) – FC Dinamo Moskva (orosz)
PAOK FC (görög) – SK Rapid Wien (osztrák)
FC Luzern (svájci) – KRC Genk (belga)
FK Zeta (montenegrói) – PSV Eindhoven (holland)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik